Szabadidősport

2020.07.08. 18:09

Újítással készülnek a szervezők az idei Balaton-átúszásra

Újítással készülnek a szervezők az augusztus 1-jei 38. Lidl Balaton-átúszásra, melyen idén a klasszikus 5200 méteres táv felét is lehet teljesíteni.

Résztvevők a 37. Lidl Balaton-átúszáson Révfülöp és Balatonboglár között 2019. június 29-én.

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A szervező Aranyhíd Balatonátúszó Sport Kft. szerdai közleményéből kiderül, hogy mivel a koronavírus-járvány miatt hosszú időre bezártak az uszodák, nem lehetett igazán készülni a megmérettetésre, ezért döntöttek úgy, hogy azoknak, akik nem érzik magukat kellőképpen edzettnek, vagy akiknek mindig is soknak tűnt az 5200 méter, kiírják a Lidl Balaton-átúszás féltávú próbáját. Ennek mezőnye a célból, a balatonboglári Platán standról indul, a résztvevők beúsznak 1300 métert, majd visszafordulnak és azonos pályán érnek célba a Révfülöpről átúszókkal.

Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4 motorcsónakból álló úszófolyosó mellett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakemberei ügyelnek.

Az augusztus 1-jén sorra kerülő átúszás mindkét távjára az előzetes jelentkezés július 15-én indul.

Borítókép: résztvevők a 37. Lidl Balaton-átúszáson Révfülöp és Balatonboglár között 2019. június 29-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!