A jól ismert fajok mellett egyre nő a különlegességek népszerűsége is

2018.12.27. 11:30

Shiitake, a kalapos gyógyító – Beszélgetés Bedő-Miháczi Helga szepetneki gombatermesztővel

A jól bevált és közkedvelt laskagomba mellett egy különlegességet, shiitakegombát is termeszt a fiatal gazda, Bedő-Miháczi Helga.

Horváth-Balogh Attila

Bedő-Miháczi Helga képünkön a laskagomba-termőzsákokat mutatja Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Egészségügyesből gombatermesztő

Az egészségügyi alapvégzettségű, de gombatermesztéssel is foglalkozó Bedő-Miháczi Helga gyesen volt éppen, amikor azon kezdett el gondolkodni, mi lenne az a munka, amit a gyermeknevelés mellett is tud végezni. Így jött az ötlet, hogy legyen a maga ura. 2013-ban elvégzett egy mezőgazdaságitechnikus-képzést, majd egy évre rá pályázatot nyújtott be a fiatal gazda programra. Persze, az agrárium iránti érdeklődés nem előzmény nélküli, ugyanis korábban fokhagymát termesztettek a családi birtokon. A pályázata pedig nyert, így 2015-ben hozzáláthatott a gombatermesztéshez. Azért éppen ehhez, mert ez az a kultúra, amit egymaga is el tud látni.

Bedő-Miháczi Helga képünkön a laskagomba-termőzsákokat mutatja Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

– A termeléshez 60 négyzetméteres, sötétített, fűthető, hűthető, illetve szellőztethető speciális fóliasátrat építettünk, melyben meg tudjuk teremteni a gomba által igényelt környezeti feltételeket – bocsátotta előre Bedő-Miháczi Helga. – Három év alatt jutottunk el odáig, hogy most már 5 szinten tudunk laska- és shiitake­gombát termelni. E két fajnak hasonlóak az igényei, így jól viselik egymást. A sátorba 600 shiitakeblokk fér be, ezt onnét tudom ilyen pontosan, mert azzal indultunk – a termést egy cég fel is vásárolta tőlünk, most azonban úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk mi magunk értékesíteni elsősorban konyhák és magánszemélyek számára. A laskát ősz óta termeljük, ez egy populáris, jobban ismert gombafaj.

A shiitakegomba Fotó: Szakony

Kína és Japán csodája a Shiitake

Bedő-Miháczi Helga elmondta: a shiitake valójában gyógygomba, amit Japánban és Kínában már mintegy 2000 éve termesztenek. Jelentős a kálium- és a foszfortartalma, viszont kevés nátriumot tartalmaz, amely különösen keringési problémákkal küzdők számára teszi kedvezővé fogyasztását. A benne lévő eritadenin nevű vegyület a szervezet lipoproteinjeinek zsírtartalmát csökkenti, fehérjetartalmát pedig növeli, így mérsékli a vér koleszterinszintjét. Kísérletek szerint mérsékli a vérnyomást és gátolja a trombózis képződését. S van még egy fontos vegyület a gombában, a lentinán, ami a japán kutatók szerint tumorsejtölő hatású, ezt ők már injekció formában alkalmazzák is. Emellett rendkívüli módon erősíti az immunrendszert, miközben ismert káros mellékhatása nincs. A shiitake ráadásul bakteriosztatikus hatású is, gátolja több baktériumfaj szaporodását.

– Fűszergombaként is használják, hasonlóan a mi vargányánkhoz – tette hozzá a fiatal gazda. – Fokhagymás, borsos utóíze van, s elkészíthető akár pörköltként, tejfölösen, de a legjobb csak úgy, magában megsütve olajban, vagy teflonsütőben. Kiválóan beépíthető diétába is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!