a jövő

2018.11.09. 16:27

Robot hírolvasókat állít munkába a kínai állami hírügynökség

A két kínai technológiai cég által közösen fejlesztett mesterséges intelligenciát a kelet-kínai Vucsenben szerdán kezdődött internet világkonferencián mutatták be.

Új munkatársai vannak a Hszinhua kínai állami hírügynökségnek, robot hírolvasók, aki képesek az emberi mozdulatok, arckifejezések megjelenítésére.

A Hszinhua és a Sogoru kínai technológiai cég által közösen fejlesztett mesterséges intelligenciát a kelet-kínai Vucsenben szerdán kezdődött internet világkonferencián mutatták be a közönségnek.

Egyiküket egy valódi hírolvasóról, a kínai Csiu Haóról mintázták, a robot fekete öltönyt és vörös nyakkendőt kapott.

A Hszinhua által a konferencián bemutatott videofelvételen egy másik robot hírolvasó közölte a nézőkkel, hogy ez az első napja a hírügynökségnél, és ígéretet tett arra, hogy fáradhatatlanul fogok dolgozni a nap 24 órájában, hogy tájékoztassam önöket, mivel a híreke szövegét folyamatosan táplálják rendszerembe.

A Sogou cég marketingesei elmondták, még nem világos, mikor kezdik használni a technológiát.

A konferencián, amely minden évben a legfontosabb technológiai rendezvény Kínában, korábban részt vettek a olyan technológiai guruk, mint Tim Cook, az Apple elnök-vezérigazgatója, vagy Sundar Pichai, az Alphabet vezetője.

Idén azonban az Egyesült Államok és Kína között kitört kereskedelmi háború miatt jóval visszafogottabb a rendezvény. Ráadásul a kínai hatóságok, amelyek blokkolják a Google és a Facebook elérhetőségét, szigorú ellenőrzés alatt tartják, cenzúrázzák az online tartalmakat és megbüntetik azokat, akik a „szocialista alapértékeket ellenző” anyagot tesznek közzé az interneten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!