Életstílus

12 éve
Mint sokan mások, én is úgy gondoltam, Moszkvát meg kell nézni, s ez május elején be is következett. Érdekes hely, nem vitás. Egy tavaly júniusi felmérés szerint az orosz főváros a világ legdrágábbja, az éveken át első Tokiót taszította le az élről. Az árak néha tényleg kiverik a biztosítékot.
12 éve
Az ország szívében található egy bájos város, amely magában foglalja mindazokat az érdekességeket, amelyekért a külföldiek fölkeresik az Alföldet: puszta, ló, gyógyvíz, kiváló magyaros konyha. Honfitársaink is szívesen jönnek vissza az egykori mezővárosba, mert a marasztaló vendégszeretet, a házigazdák figyelmessége ma egyre inkább fölértékelődik.
12 éve
Ha még egyszer Bali szigetére utaznék, egy dolgot biztosan másképp csinálnék: lényegesen kevesebb fakultatív programra fizetnék be itthon előre az utat szervező irodában, mert a helyszínen nemcsak hogy lényegesen olcsóbb, de sokkal inkább a saját igényeinkhez igazíthatjuk, mikor, hol és mit nézzünk meg.
12 éve
Nem túlzás a minősítés, ez valóban egyedülálló Európában, bár hozzáértők állítják, még annál is több: világszenzáció. Öthektárnyi színes és illatozó csoda. Vas megyében, a Kemenesháton, Kám határában, a Jeli arborétumban. Ezekben a hetekben nyílik a havasszépe, ismertebb nevén a rododendron.
12 éve
Milánó, a második legnagyobb olasz város már a középkorban is a "la grande" azaz, a "nagy" nevet viselte. Az olaszok többségének Milánó a mediterrán hangulatoktól fényévnyi távolságra lévő, európaias egzotikum. Csupa ellentmondás: csúnya ipari város, a divat, az opera és az Utolsó vacsora városa.
12 éve
Telc, a közel tízezres dél-morva kisváros Csehország  alighanem legegységesebb, középkori hangulatot árasztó települése. Akik jártak itt, úgy tartják, Telc rendelkezik a világ legszebb főterével.
12 éve
A Fejér megyei Tác község határában terül el Magyarország legnagyobb régészeti parkja. Az ókori romokat hatalmas, mediterrán jellegű park veszi körül, ahol jólesik sétálni és felfedezni a római korban igen jelentős települést, Gorsium-Herculiát.
12 éve
Közép-Amerikában a bőven fellelhető azték és maja romvárosok mellett sok különös látnivaló, érdekesség is várja az utazót. A modern nagyvárosok és környezetük nem tér el a Földünk bármely részén látottaktól.
12 éve
Az egyik legizgalmasabb magyar várost, Esztergomot szokták Szent István városának, a magyar Rómának hívni, amelyben nemcsak történelmünk követhető nyomon, de természeti szépségeivel is elvarázsolja az oda látogatókat.
12 éve
Dél-Zala bővelkedik a látnivalókban: természeti értékekben, táji és építészeti kincsekben, ám ezek gondozása, turisztikai vonzerejük kihasználása évekig elmaradt a kívánatos mértéktől. Ezen problémát orvosolta néhány éve a Pannonhát Tájpark létrehozása.
Matteo Salvinivel
Százezrek tüntettek Rómában a baloldali olasz kormány ellen
elismerés / 1 órája
Életműdíjat kapott Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz
A két alkotót az 50 éves szolnoki filmfesztiválon tüntették ki.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOBOS FERENC 72 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2019. október 24-én (csütörtökön) 11 órakor lesz a hévízi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájdalommal emlékezünk TISZAI FERENCRE halálának 2. évfordulóján. Szerettei
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk RIBARICS JÓZSEF a rédicsi TSZ volt főagronómusa türelemmel viselt, hosszú betegség után szerető szíve életének 74. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 22-én, kedden 15 órakor lesz a lenti temetőben, előtte 14 órakor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IMRIK FERENC 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 22-én, kedden 15 órakor az andárshidai temetőben lesz. Gyászmise aznap 7 óra 45 perckor az olai templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet, Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, amit tőlünk senki soha el nem vehet. Te a jóságodat két marokkal szórtad, önzetlenül adtál rossznak és jónak. Mindig egy célod volt, a családodért élni, ezt a halál tudta csak széttépni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, hiányzol nagyon, soha nem feledünk." Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSALLÓ JÁNOS egervári lakos életének 71. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. október 22-én, kedden 15. órakor lesz az egervári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PULGER RAFAEL 72 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 22-én, kedden a 16 órakor kezdődő gyászmise után lesz a gelsei temetőben. Gyászoló család
"Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok között utazol tovább, ott várj ránk, ha időnk lejárt." Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága feleségem, édesanyánk és nagymamánk BÖRÖCZ LÁSZLÓNÉ szül. Szabó Mária Gizella szerető szíve 68 éves korában, 2019.10.17-én örökre megszűnt dobogni. Temetése 2019. október 21-én, hétfőn 10.30-kor lesz a ligetfalvai temetőben. Előtte 10 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Búcsúzik tőle szerető családja
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül, szívetekben tovább élhetek..." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy PÓCZAK JÁNOS pölöskefői születésű, kiskanizsai lakos nyugalmazott tűzoltó életének 72. évében elhunyt. Temetése 2019. október 22-én, kedden 11 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. Gyászmise aznap 8.30-kor a kiskanizsai templomban. Egyúttal köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Addig vagy boldog, míg van aki szeret, Aki a bajban megfogja a kezed. S hogy milyen fontos is volt neked, Csak akkor érzed, ha nincs már veled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP ANTAL a ZTE volt labdarugója életének 71. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 22-én, kedden 13 óra 30 perckor lesz az andráshidai temetőben. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HUSZICS JÁNOS 71 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 22-én, kedden 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Előtte 12.15-kor gyászmise a kórház kápolnában. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok..." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy SZERDHELYI FRIGYES SÁNDORNÉ szül. Kovács Katalin (Köles Kati) életének 92. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 21-én, hétfőn 11 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. Szentmise lelki üdvéért aznap 7 óra 30 perckor a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony-templomban. Hálás köszönet a házi segítségnyujtó szolgálat gondozónőinek és a többi segítőnek lelkiismeretes, szakszerű munkájukért. A gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAIS KÁLMÁNNÉ szül. Kulcsár Malvina életének 80. évében elhunyt. Temetése 2019. október 19-én, szombaton lesz a Becsvölgye-pajzsszegi temetőben. Előtte gyászmise 10 óra 30 perckor a pajzsszegi templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk s nem feledünk téged." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETHNÉ KOVÁCS VALÉRIA 57 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. október 22-én, 10 óra 45 perckor lesz a nagykapornaki temetőben. Előtte 10 órakor gyászmise a helyi templomban. Gyászolják: gyermekei, vejei, unokái, testvérei
"Hosszú volt a szenvedése szívében már nyugalom, Miénkben kik itt maradtunk, örökké tartó fájdalom." Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. TÓTH ERNŐNÉ szül. Tóth Julianna zalatárnoki lakos életének 93. évében, családja körében elhunyt. Temetése 2019. október 21-én, hétfőn 13 órakor lesz a zalatárnoki temetőben. Előtte 12.15-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Megrendült szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk KALINICS KÁROLYNÉ szül. Varga Erzsébet murakeresztúri lakos születésének 76. évfordulóján elhunyt. 2019. október 22-én, kedden a 16 órakor kezdődő gyászmise után helyezzük örök nyugalomra a murakeresztúri temetőben. Ezúton köszönjük mindenkinek a kegyeletteljes megemlékezést. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám BOLLA KÁLMÁN 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 21-én, hétfőn 14 órakor lesz a zalaistvándi temetőben. Gyászoló család
"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam." (2 Tim 4,7) Mély fájdalommal tudatom, hogy drága édesanyám GÉRNYI BÁLINTNÉ szül. Bódi Terézia 2019. október 10-én elhunyt. Temetése október 24-én, csütörtökön 15 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Előtte 13.30-kor gyászmise az alsóvárosi templomban. Drága emléke örökké szívünkben él. Gyászoló lánya és unokái
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÓZSEF zalaegerszegi lakos életének 66. évében elhunyt. Temetése 2019. október 22-én 10 órakor az ebergényi kápolnában tartandó szentmise után, 10.30-kor lesz az ebergényi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Váratlanul ért a halál, búcsú nélkül mentél el, aludd békés, örök álmod, soha nem felejtünk el." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON IMRE életének 65. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 22-én 11 órakor lesz a veresegyházi Katolikus temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az idő múlik a fájdalom nő, Nem hoz enyhülést a múló idő..." Szeretettel emlékezünk BONYAI JÓZSEF halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
csúcsformában / 2 órája
Fantasztikus híreket közölt Demjén Ferenc
NBI / 2 órája
Legyőzte a Fradi az Újpestet
ökológia / 3 órája
Többet tudhatunk meg a Balatonban zajló folyamatokról a jövőben
Fontos és nehéz győzelem / 3 órája
Félidei 12 pontos hátrányból győzött Sopronban a ZTE KK
Varga Andor
recept / 4 órája
Gyors és könnyű: így készül a rozmaringos szűzpecsenye
sport / 4 órája
Női kosár NB I: Egy negyed kihagyás elég volt a DVTK-nak a győzelemhez
Jóna István