°
°
°

Életstílus

12 éve
Az ország szívében található egy bájos város, amely magában foglalja mindazokat az érdekességeket, amelyekért a külföldiek fölkeresik az Alföldet: puszta, ló, gyógyvíz, kiváló magyaros konyha. Honfitársaink is szívesen jönnek vissza az egykori mezővárosba, mert a marasztaló vendégszeretet, a házigazdák figyelmessége ma egyre inkább fölértékelődik.
12 éve
Ha még egyszer Bali szigetére utaznék, egy dolgot biztosan másképp csinálnék: lényegesen kevesebb fakultatív programra fizetnék be itthon előre az utat szervező irodában, mert a helyszínen nemcsak hogy lényegesen olcsóbb, de sokkal inkább a saját igényeinkhez igazíthatjuk, mikor, hol és mit nézzünk meg.
12 éve
Nem túlzás a minősítés, ez valóban egyedülálló Európában, bár hozzáértők állítják, még annál is több: világszenzáció. Öthektárnyi színes és illatozó csoda. Vas megyében, a Kemenesháton, Kám határában, a Jeli arborétumban. Ezekben a hetekben nyílik a havasszépe, ismertebb nevén a rododendron.
12 éve
Milánó, a második legnagyobb olasz város már a középkorban is a "la grande" azaz, a "nagy" nevet viselte. Az olaszok többségének Milánó a mediterrán hangulatoktól fényévnyi távolságra lévő, európaias egzotikum. Csupa ellentmondás: csúnya ipari város, a divat, az opera és az Utolsó vacsora városa.
12 éve
Telc, a közel tízezres dél-morva kisváros Csehország  alighanem legegységesebb, középkori hangulatot árasztó települése. Akik jártak itt, úgy tartják, Telc rendelkezik a világ legszebb főterével.
12 éve
A Fejér megyei Tác község határában terül el Magyarország legnagyobb régészeti parkja. Az ókori romokat hatalmas, mediterrán jellegű park veszi körül, ahol jólesik sétálni és felfedezni a római korban igen jelentős települést, Gorsium-Herculiát.
12 éve
Közép-Amerikában a bőven fellelhető azték és maja romvárosok mellett sok különös látnivaló, érdekesség is várja az utazót. A modern nagyvárosok és környezetük nem tér el a Földünk bármely részén látottaktól.
12 éve
Az egyik legizgalmasabb magyar várost, Esztergomot szokták Szent István városának, a magyar Rómának hívni, amelyben nemcsak történelmünk követhető nyomon, de természeti szépségeivel is elvarázsolja az oda látogatókat.
12 éve
Dél-Zala bővelkedik a látnivalókban: természeti értékekben, táji és építészeti kincsekben, ám ezek gondozása, turisztikai vonzerejük kihasználása évekig elmaradt a kívánatos mértéktől. Ezen problémát orvosolta néhány éve a Pannonhát Tájpark létrehozása.
12 éve
Számos gyalogtúrát szerveznek hazánk egyik legszebb vidékén, a Kőszegi-hegységben. Nemcsak a gyakorlott túrázóknak, hanem a kirándulóknak is felejthetetlen élmény nyújt a táj szépsége, nevezetességei. Nem elég egyszer ellátogatni ide.
Sony szabadalom
James Bond megirigyelné: pislogással fényképezni a kontaktlencsével
közös meggyőződés / 2 perce
Kövér László: a kereszténydemokrácia egyensúlyt tart az egyén és a közösség között
Olyan további fogalompárokkal írható le, mint szabadság és rend, jog és kötelezettség – mondta a házelnök.
Gyász
"Örök az arcod, nem száll el szavad, A mindenünk voltál, örökre az is maradsz." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BALI JÁNOS halálának első évfordulóján. Szerető családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZOKOL JÓZSEFNÉ szül. Szerdahelyi Katalin életének 84. évében hosszú betegség után örökre megpihent. Temetése 2019. augusztus 23-án, pénteken 13 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. Gyászmise aznap 8 órakor a kiskanizsai templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Emlékezünk KISS PÉTERNÉ szül. Gyöngy Mária halálának 10. évfordulóján. Férje és családtagjai
Fájó szívvel tudatjuk, hogy feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk KALMÁR JÓZSEFNÉ szül. Tóth Rozália életének 76. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. augusztus 23-án, 10.30-kor lesz az andráshidai temetőben. Gyászmise 9.15-kor lesz az andráshidai templomban. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, Örökké él, akit nagyon szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÖRCSÖG GERGELY szentpéterföldei lakos életének 77. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2019. augusztus 23-án, pénteken 14 óra 30 perckor lesz a szentpéterföldei temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Úgy ment el, ahogy élt Csendben és szerényen, Drága lelke pihenjen békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk BONCZFÖLDI JENŐNÉ szül. Bedő Irén zalaszentmihályi lakos 88 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. augusztus 24-én, szombaton a 9.00 órakor kezdődő gyászmise után lesz a zalaszentmihályi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapánk SZABÓ JÓZSEF életének 87. évében örökre megpihent. Felejthetetlen halottunktól 2019. augusztus 23-án, pénteken 15.30-kor az orosztonyi templomban kezdődő gyászmise után veszünk búcsút. A gyászoló család
"Pihenj, te drága szív, megszűntél dobogni, Szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert elfelejteni Téged nem lehet, Csak meg kell tanulnunk élni Nélküled." Megtört szívvel tudatjuk, hogy MOLNÁR CSABA volt sánci presszós 45 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. augusztus 23-án, pénteken 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Előtte 13 órakor gyászmise a kórház kápolnában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Az élet vereséget szenved a haláltól, De az emlékezés megnyeri csatáját a semmi ellen." Tzvetan Todorov Fájó szívvel tudatjuk, hogy GÖCSEI ISTVÁN életének 89. évében elhunyt. 2019. augusztus 23-án, 9 órakor búcsúzunk tőle a zalaegerszegi Új köztemetőben. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Köszönjük mindazoknak, akik BAKI JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték, gyászunkban osztoztak. Baki család, Bazita
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS GÉZA életének 88. évében hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése augusztus 26-án, hétfőn a 16 óra 30 perckor kezdődő gyászmisét követően, 17 órakor lesz a boncodföldei temetőben. A személyes részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjék. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél, Itt hagytál minket, akiket úgy szerettél. Aggódó szemed nem tekint ránk többé, Köszönünk mindent, amit értünk tettél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NITH LÁSZLÓ a DKG volt dolgozója életének 78. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 23-án, pénteken a 15.30-kor kezdődő gyászmise után lesz a kacorlaki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOÓR ÁRPÁDNÉ szül. Jakatics Éva életének 83. évében örökre megpihent. Temetése 2019. augusztus 23-án (pénteken) 14.30-kor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Előtte gyászmise 8 órakor a Fő téri templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Minden elmúlik, mint az álom, Elrepül, mint a vándormadár. Csak az emlék marad meg a szívben, Halványan, mint a holdsugár." Szeretettel emlékezünk HAJGATÓ GÁSPÁR halálának 10. évfordulóján HOLLÓSI FERENCNÉ szül. Hajgató Valária halálának 22. évfordulóján. Szerető család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sose kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett anyósom, nagymamánk és dédmamánk TARSOLY LAJOSNÉ szül. Tartörök Mária életének 87. évében csendesen megpihent. Temetése 2019. augusztus 22-én, csütörtökön 14 órakor lesz a zalaszentgróti temetőben, előtte 13 órakor gyászmise a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
"El soha nem feledünk, Örökké velünk maradsz." Emlékezünk soha el nem múló fájdalommal TÁNCOS ISTVÁN halálának 15. évfordulóján. Felesége, szerető lánya, veje, unokái
"Szemét örökre lezárta, a szív megszűnt dobogni..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH IMRE a Ganz MÁVAG volt dolgozója életének 90. évében szerető szíve örökre megpihent. Temetése 2019. augusztus 22-én 12 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉLI ANTALNÉ szül. Molnár Magdolna életének 60. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 23-án, pénteken a 10.30-kor kezdődő gyászmise után lesz a szepetneki temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk TISLERICS GYÖRGY halálának 3. évfordulóján. Szerető felesége és családja
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk SIPOS TIVADARNÉ Ili halálának 4. évfordulóján. Szerető családja
küszöbön a továbblépés / 6 órája
Babos Tímea már csak egy győzelemre van a főtáblától
korszakos felfedezés / 7 órája
Amerikai kutatók rájöttek, hogy lehet megelőzni az Alzheimer-kórt
új vizeken / 7 órája
Munkásokról szóló filmmel debütáltak Hollywoodban Obamáék
új korszak / 8 órája
Fütyülnek a szexistákra a bírónők
Befogadás napja '89 / 8 órája
Történelemformáló aktus volt a keletnémet menekültek megsegítése
európa-liga / 9 órája
Nem bírt egymással a Fradi és a Suduva