Március 15.

2018.03.13. 21:31

Öt és félezer magyar diák utazik határon túlra ünnepelni

Felvidékre, Erdélybe, Partiumba, Vajdaságba, Kárpátaljára, Szlovéniába és Horvátországba kirándulnak a Rákóczi Szövetség támogatásával.

A Rákóczi Szövetség tájékoztatása szerint Felvidékre 44, Erdélybe, illetve Partiumba 33, Vajdaságba 19, Kárpátaljára 5, Szlovéniába 3 és Horvátországba 7 középiskolai csoport utazik március folyamán. Ezzel párhuzamosan 19 külhoni iskola anyaországba tervezett utazása is támogatásban részesül az ünnep alkalmából.

A Rákóczi Szövetség 1994 óta hirdeti meg március 15-i diákutaztatási programját magyarországi középiskolások számára. A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

Pályázatot nyújthatott be bármely magyarországi középiskola, hogy egy határon túli település magyar középiskolájához látogasson a középiskolás utazó csoport és közösen ünnepeljenek. A Rákóczi Szövetség az utazó diákok számától függően legfeljebb 200 ezer forint értékű kerettámogatást ajánlott fel a sikeres pályázóknak.

A szervezet múlt évi diákutaztatási programjai keretében március 15-én, június 4-én és október 23-án 400 Kárpát-medencei középiskola több mint 15 ezer diákja utazhatott – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!