Járvány

2021.05.09. 13:20

Olaszországban május közepétől nem tesztelik a kétszer beoltott turistákat

Május 15-től indul az olaszországi nyári idegenforgalmi szezon, amikortól a többi között a teljesen átoltott külföldiek esetében eltörlik a tesztelést és a karantén-kötelezettséget – számoltak be erről az olasz lapok.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A lapok Mario Draghi kormányfő bejelentésére hivatkoztak, miszerint Olaszország május második felétől új szabályokat vezet be a külföldi látogatók, valamint a külföldről hazatérő olasz állampolgárok számára. Az iparilag fejlett G20-as csoport turisztikai minisztereinek keddi internetes találkozóján Draghi közölte: az európai digitális zöldigazolvány június második felétől lép életbe. Hozzátette, hogy az unió koronavírus-védettségi dokumentumának bevezetésére várva Róma – több más európai államhoz hasonlóan – bevezet egy nemzeti zöldkártyát, amellyel az olasz és a külföldi turisták szabadon, tesztelés és karantén-kötelezettség nélkül mozoghatnak az országban városok és tartományok között.

A sajtó május 15-i dátumról ír. Ami pedig az olasz „zöldkártyát” illeti, a miniszterelnöki hivatal megerősítése szerint nem külön igazolványról, digitális dokumentumról vagy telefonos alkalmazásról van szó.

Azok léphetnek be teljesen szabadon Olaszországba, és közlekedhetnek bármilyen korlátozás nélkül városok és tartományok között, akik két adag védőoltásban részesültek, az érkezés előtti hat hónapban felgyógyultak a Covid-19-ből, vagy az érkezés előtti legfeljebb negyvennyolc órában negatív eredményű tesztet végeztek.

Elegendő lesz felmutatni az átoltást, gyógyulást vagy negatív teszteredményt bizonyító igazolást. Ugyanez vonatkozik a belföldön utazó olaszokra is.

Egyelőre az olasz hatóságok az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) által engedélyezett védőoltásokat fogadják el. Más vakcinák esetében, kétszeres dózis beoltása után is, külön tesztelés szükséges.

Vincenzo Amendola EU-ügyi államtitkár hangoztatta, hogy átmeneti intézkedésekről van szó az európai digitális védettségi dokumentum bevezetéséig. Eloszlatni igyekezett az uniós zöldigazolvánnyal kapcsolatos fenntartásokat, hangsúlyozva, hogy nem útlevélről van szó.

„Az európai igazolvány nem sérti a személyes adatvédelmet, és korlátozott időre szól” – jelentette ki Vincenzo Amendola.

Úgy vélte, hogy az EU-tagállamok közös dokumentuma segítségével nem alakulhat ki „szabálytalan verseny” a nyári idegenforgalmi szezonban. Megjegyezte, hogy tavaly nyáron egyes országok „tisztességtelen magatartást” tanúsítottak a turisták csalogatásakor.

Sajtóforrások szerint Olaszország az idén is attól tart, hogy Görögország és Spanyolország „elszedi” a látogatókat. Az olaszországi szigeteken ezért kezdték el a lakosság teljes átoltását, hiszen a görög szigetek már hónapok óta „Covid-mentes” üdülőhelyként hirdetik magukat.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!