Nagylengyelről a modellszakma csúcsára: Axente Vanessa nagy utat járt be az elmúlt tíz évben

Lapunk utoljára 15 éves korában kereste fel Vanessát, aki családjával akkor Nagylengyelen lakott. Mostanra nemzetközileg elismert modell vált belőle, aki egyaránt meghódította az európai divatfővárosok és New York kifutóit, a legnevesebb fotósokkal dolgozott együtt. Kivételes karrierje, illetve a mögötte álló kitartása példaértékű: szeptember 28-án a TEDxGyőr konferenciasorozat keretében is mesélt a szakmában szerzett tapasztalatairól, ennek apropóján készült interjúnk.

- Gondoltad volna, amikor 14 évesen belecsöppentél ebbe a világba, hogy idáig fogsz jutni?

- Nem, egyáltalán nem gondoltam volna. Először a nővérem, Benedetta kezdett el modellkedni, az ő fotóit látva kaptam aztán kedvet én is, így kerültem 14 évesen az Attractive Models ügynökséghez. Akkoriban nem sokat tudtam erről a szakmáról, előtte mondhatni azt sem, hogy létezik. Úgy voltam vele, ha kapok nyári munkákat, azt szívesen elvállalom, növelhetem az önbizalmamat, bizonyíthatok magamnak és mindazoknak, akik valaha is csúfoltak a külsőm miatt. Ilyen sikerekről azonban álmodni se mertem.

- 2015-ben Mihalik Enikővel a Forbes Magyarország címlapjára is kerültél, mint „milliódolláros magyar lány”. Hogyan tudod kezelni fejben a sikereket?

- Hogy mindig a helyén tudtam kezelni a sikereimet, az elsősorban a családomnak és a barátaimnak köszönhető. Nekem is nehéz, hiszen lehet, hogy az egyik pillanatban a legtöbb címlapon én szerepelek és mindenki rólam beszél, majd jön egy időszak, amikor hónapokig nem dolgozom. Ezt jól viselni és lejátszani magamban, hogy ettől még ugyanolyan értékes személy vagyok, nem könnyű. Ehhez kell egy csapat mögém, akik támogatnak, általuk ugyanaz tudtam maradni, aki voltam. Pozitív irányba persze változok, hiszen fejlődök, de sokat segít, hogy gyakran jövök haza a családomhoz. Jó mindig visszatérni a gyökerünkhöz, mert emlékeztet arra, honnan indultunk.

- Mennyire nehéz összehangolni a mindennapjaidat?

- Nagyon nehéz: tíz éve vagyok már a szakmában, de azt, hogy szinte lehetetlen előre tervezni, a mai napig nem tudtam megszokni. Például most is holnap el kell utaznom, és még mindig nem tudom, hogy négy ország közül hova. Egyik pillanatról a másikra kapok meg egy munkát, amit sokszor teherként él meg az ember, ez a legnehezebb része a számomra. A másik ilyen a folyamatos egyedüllét: amikor dolgozom, akkor egyedül utazom, magam vagyok a hotelben és a repülőtereken is, azalatt is, amíg például egy hétórás csúszást kell kivárnom.

- Eddigi pályád során mely felkérések voltak a legkülönlegesebbek a számodra?

- Az egyik ilyen a sok közül a Chanellel kötött, kétéves smink- és arcápolási szerződésem volt exkluzív modellként 2014. tavaszától, de a Pradanak is sokat köszönhetek, hiszen 2012-ben az ő showjukkal és kampányukkal indult be a karrierem. Ide sorolnám azt is, amikor Steven Meisellel az olasz Voguenak fotóztunk többször is, először 2012-ben. Talán ezt az időszakot mondanám a legkülönlegesebbnek, mert ebben fejlődtem a legtöbbet, ekkor nyertem bepillantást igazán a divatszakmába. Sok tanácsot kaptam tőle: nyomtatott képeket is adott a régi munkáiról, amiket tanulmányozhattam. Megtanított arra, hogy az olyan apró dolgok is számítanak, mint például miként áll az ujjam a táskán. A test minden egyes részére oda kell figyelni egy fotózás során, ezt nagyon kevesen tudják.

- Szerinted mitől lesz valaki igazán jó modell?

- Szerintem az alázatosság és a kitartás a két kulcsfontosságú elem. A mai világban a közösségi média miatt az emberek egy felületes bepillantást nyertek a divatszakmába: csak azt látják, hogy kisminkelnek, szép a hajunk, utazgatunk, de ez nem erről szól. Van olyan, hogy 16 órát dolgozunk 5 fokban, nyári ruhában, vagy egy héten belül négy különböző városban vagyunk, és már azt sem tudjuk, hol kelünk fel. Ahhoz, hogy mindezeken túl tudjunk jutni, ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek.

- Neked mi segített abban, hogy egyre profibbá válj?

- Az, hogy mindig nyitott voltam mások tanácsaira. Állandóan résen voltam, figyeltem a körülöttem lévő embereket, és nemcsak a modelleket, hanem a fotóst, az asszisztenst, vagy a stylistot is. Hamar felismertem, hogy kinek mi a fontos, ezáltal azt is, miként tudom ezt a folyamatot megkönnyíteni. A másik, ha ér minket negatív kritika, az ugyanúgy tud építeni. Ami nekem nehéz volt, hogy maximalista vagyok és sokszor mondták, hogy engedjem el, csak önmagam legyek. Minél jobban sikerül ezt megvalósítani, annál könnyebben vehetők a munkában is az akadályok.

- Van olyan dolog, amit még feltétlenül szeretnél elérni a divatszakmában, vagy akár egy teljesen másfajta terület, amivel kacérkodsz?

- Egy vágyamat most pipáltam ki azzal, hogy előadhattam a TEDxGyőr konferencián. A jövőben más irányban is kipróbálnám magam a szakmán kívül: szeretnék egy saját céget létrehozni, illetve egy mozgalmat is elindítani itthon. Utóbbiról egyelőre annyit árulhatok el, hogy egészséggel kapcsolatos lesz.

- Mennyi időd jut a családra és a barátokra, illetve milyen gyakran jársz haza Magyarországra?

- Ez változó. Sajnos a barátaimra jut a kevesebb idő, mivel amikor nem dolgozom, akkor vagy a páromhoz utazom Ausztráliába, vagy a családommal vagyok. Szeptemberben az előadás miatt sokat tartózkodtam idehaza, így mindenkivel tudtam találkozni, de van, hogy két-három hónapig nem is jövök. Tavaly New Yorkból Londonba költöztem, emiatt könnyebben térek vissza. Előfordul, hogy csak 3-4 napot tudok itt tölteni és akkor is ügyintézések sora vár rám, de ezek közé próbálom a barátokat is beszorítani.

- Említetted, hogy TEDxGyőr előadást tartottál. Hogyan talált meg a lehetőség és miként körvonalazódott benned, mit szeretnél átadni?

- A felkérés fél évvel ezelőtt jött, amire gondolkodás nélkül igent mondtam. Azt már nehezebb volt kitalálni, hogy miről beszéljek, hiszen „A jövő embere” témakör adott volt. Majdnem két hónapon keresztül csak a szövegen dolgoztunk, az elmúlt hetekben pedig magán az előadásmódon. Végül a saját életutam példáján keresztül adtam át az üzenetet, miszerint a világ gyorsan változik, és ha nem vagyunk elég nyitottak arra, hogy kilépjük a bátorságzónába, akkor nem tudunk ezzel az ütemmel lépést tartani. A felkészülés időszaka és maga az előadás egy kihívás volt a számomra, de nagy élmény is egyben, jó volt kipróbálni magam egy teljesen új szerepben.