lakberendezés

2020.06.20. 17:00

Mire figyeljünk, ha természetes kővel burkolnánk a teraszt?

Az egyik legkedveltebb kültéri burkolat, amely mutatós, szín- és mintaválasztékát tekintve pedig óriási a választék belőle. Ám ahhoz, hogy még sokáig élvezhessük kőburkolatunk látványát, néhány dologra nem árt odafigyelnünk, mielőtt választunk.

Forrás: Shutterstock

Változatos anyagok

A terméskő az egyik legkedveltebb kültéri hidegburkolat. Kapható amorf, vágott, faragott, pattintott és hasított változat. A vágott kövek közül népszerű a vulkanikus kőzetből vágott kockakő, de léteznek fagyálló mészkőkockák is, utóbbiak remekül illenek a mediterrán stílusú házakhoz. Fagyálló kültéri kőburkolat készülhet még kvarcitból, kvarcithomokkőből, dolomitból és a mészkövek, homokkövek bizonyos fajtáiból – írja a Lakáskultúra.

Praktikus szempontok

Lényeges, hogy az adott kőnek milyen a nedvszívó képessége, ugyanis ennek megfelelő impregnálóanyagot kell alkalmazni. A vékony lapokat teraszburkolatként a betonra lehet ragasztani, a vastagabbakat viszont a betonból készült térkövekhez hasonlóan kavicságyba fektetik.

Fontos a választott kő cementtel szembeni érzékenysége, mert ha nem megfelelő a ragasztóanyag, a kövek elszíneződhetnek – ez a fugázóanyagra is vonatkozik.

A kövek vastagságbeli eltérései miatt vastag ágyazású, megfelelő színű ragasztók használata javasolt.

Ennél a burkolatnál minden apró részletről kérdezzük ki a kereskedőket és a szakági mestereket. Ha pedig erkély, tetőterasz vár burkolásra, szakembernek kell kiszámolnia, hogy elbírja-e a födém! A fentiek alapján az ár számos tényező függvénye.

A felületek kopásállóságáról és csúszásmentességének mértékéről a termék forgalmazója ad tájékoztatást, de bármi legyen az alapanyag, a gyártók jellemzően több év garanciát vállalnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!