Budapest Boat Show

2018.02.22. 10:14

Megnyílt az ország legnagyobb hajókiállítása

Motorosok mégsem lesznek a hétvégén a Hungexpón, de féláron tekinthetik meg az érdeklődök a Budapest Boat Show-n felvonuló hajócsodákat és a vízi sportok kellékeinek széles kínálatát csütörtöktől vasárnapig.

Forrás: mti

Az immár 27. budapesti hajókiállítás évek óta átfogó körképet ad a hazai hajós piacról, hiszen itt mutatkozik be az ország teljes palettája a témában, legyen szó vitorlás, motoros vagy elektromos hajóról, hajózáshoz kapcsolódó szolgáltatásról vagy kiegészítőről, felszerelésről – áll a szervezők közleményében.

A korábbi évekhez hasonlóan az elmúlt év legnagyobb újdonságai is helyet kapnak a két pavilonban az Újdonság Pályázatnak köszönhetően. Az újdonságokat részletesen is bemutatják pénteken, a hivatalos megnyitó után zajló Újdonság Pályázat beszélgetésen.

Itt olyan témákban kerül sor előadásokra, mint

az 50. Kékszalag Erste Nagydíj, a BAHART aktualitásai, de több hazai versenyző és versenyszervező is megfordul a színpadon.

Újra várja az érdeklődőket a Programsziget, amely most új helyszínen, az F pavilonban kap helyet. Itt a látogatók

hajószimulátorra, demo vitorlással találkozhatnak, és újra felépítésre kerül a Bemutató Medence is, mely egész nap színes bemutatóknak és tesztvitorlázásnak is helyszínt nyújt.

A kiállítás idén csak hajósokat lát vendégül, hiszen elmarad a Budapest Motor Fesztivál, mely tavaly óta kísérő eseménye a rendezvénynek. Ennek következtében a szervezők a jegyárakat is lefelezték.

Hajóvezetői engedéllyel pedig még ennél is kedvezményesebben lehet bejutni a kiállítás minden napján.

A Budapest Boat Show 2018-ban újra Exkluzív Nappal nyit, így csütörtökön a szakma és az üzletkötések kerülnek előtérbe. Ezen a napon a drágább belépő parkolásra is jogosít. Online jegyvásárlásra a kiállítás honlapján nyílik lehetőség, ahol bővebb információ található a rendezvényről és a programokról is:

A Budapest Boat Show fő támogatója a Generali Biztosító Zrt, stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség és autós partnere az Audi, média partnere a Vitorlázás Magazin.

Borítókép: Hajók a tavalyi Budapest Boat Show 2017 kiállításon a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 2017. február 23-án

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!