Lóerő

2019.06.29. 13:00

Klímával a kocsiban, és nem csak kánikulában!

A klímaberendezés ma már a korszerű autók elválaszthatatlan része, és a biztonságos közlekedés egyik meghatározó elemének is lehet tekinteni, hiszen a melegtől gyorsabban kifáradunk, lankad a figyelmünk, ami balesetveszélyes helyzeteket teremthet.

Arany Gábor

A berendezést rendszeresen ellenőriztessük Fotó: Shutterstock

A klímára különösen nyáron hárul nagy feladat, de télen is nagyon jó szolgálatot tesz az utastér, a szélvédők páramentesítésében. Bár sokan használják, nem mindenki van tisztában azzal, hogy a berendezést legalább két­évente szakszervizben át kell vizsgáltatni megelőzendő a meghibásodását és a költséges javításokat. Emellett célszerű félévente fertőtleníteni a hőcserélőt az utastérben és ellen­őriztetni a hűtőközeg szintjét és a rendszer tömítettségét is.

A berendezés szívét a kompresszor jelenti, amit a gépkocsi motorja hajt meg szíjjal, és általában elektromosan működtetett tengelykapcsoló közbeiktatásával. Bekapcsolásakor a hűtőközeget a klímakompresszor keringteti. A kilépő oldalon a közeg gáz halmazállapotú, és a hőmérséklete a kompressziótól megemelkedik. Ezután a kondenzátor csőkígyóin áthaladva a felesleges hőt a hűtőrácson érkező menetszélnek leadja, ezáltal folyadék halmazállapotúvá válik. A nyomáscsökkentő szelep szűk járatán áthaladva kitágul, a nyomása lecsökken, majd átáramolva az elpárologtatóba, gázneművé válik, lehűl és közben a gépkocsi belső teréből hőt vesz fel. Ezután a szűrőn keresztül a kompresszorba áramlik, és a körfolyamat kezdődik elölről.

A berendezést rendszeresen ellenőriztessük Fotó: Shutterstock

Az elpárologtató az utastér levegőjének nedvességtartalmát csökkenti. Az elpárologtató tálcáján összegyűlt kicsapódott pára egy vagy több kivezető csövön keresztül kifolyik a szabadba, ezért az álló, de működő klímás autó alatt perc alatt víztócsa jelenik meg. A keletkező kondenzátumban azonban megtelepedhetnek a káros gombák és baktériumok, ami a kellemetlen szagok mellett megbetegedést is okozhat.

Érdemes a klímát az utazás vége előtt pár perccel kikapcsolni, így megakadályozhatjuk a gombásodását. Mivel speciális rendszerről beszélünk, ezért télen hetente legalább egyszer pár percre kapcsoljuk be, hogy a hűtő­rendszer olaja gondoskodhasson a műanyag alkatrészek ápolásáról, ami a tömítettség egyik záloga is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!