Karnics Tibor képeivel imádkozik a thai kultúráért

A művész összesen hét évet töltött az egzotikus ázsiai országban, s ma is gyakran visszatér.

Karnics Tibor élete sorozatos családi tragédiák hatására – rövid időn belül elveszítette a nagyapját, a négyéves kisfiát és az édesapját – gyökerestől felfordult, és kérdéseire nem talált itthon válaszokat. Nem volt maradása, elindult, hogy egy szál hátizsákkal világot járjon. Amerre vetődött, utcai portré­grafikusként kereste meg a létfenntartásához szükséges pénzt.

Aztán egy pár meghívására – akiket korábban lerajzolt – 1994-ben elutazott Thaiföldre, és ugyanabból élt, mint előtte: az ottani elit tagjairól – főként nemesekről, újgazdagokról – készített képeket. Mint meséli, ott aztán egy idő után rájön az ember arra, hogy teljesen más világ veszi körül, mint ahogyan eddig gondolta, ezért néhány hónap múlva belépett egy szerzetesrendbe, abba az egyetlenbe, amelyben farangokat, vagyis külföldieket fogadnak. „Egyszer csak elértem a szimbolikus lajtorjám legfelső fokára, és tudtam, hogy csak úgy kaphatok további válaszokat, ha beállok szerzetesnek”, magyarázza egy európai ember számára valószínűleg nehezen érthető döntésének hátterét.

– Alapvetően semmire nem voltam felkészülve – fogalmaz Karnics Tibor –, de azt éreztem, el kell oda mennem. Ez egy ortodox buddhista szerzetesrend, amely 2500 éve (!) ugyanazokkal a szabályokkal működik, ezek pedig segítenek jobban megismerni a világot. Fiatalként ez persze sokkoló. Amikor bementem, 110 kiló voltam, amikor kijöttem, 70. Ám ez nem az ételről szól, persze, a napi egyszeri, reggeli étkezés nem olyan sok – a lényeg, hogy az ember befelé fordul és meditál. Ma már tudom, mi miért történt és történik velem, körülöttem és a világban.

A rendbe, teszi hozzá a képzőművész, senki sem hív s nem is küld el onnan – kivéve, ha valaki durván megszegi a szabályokat. A legfontosabbak: tilos ölni, lopni, szexuális életet élni, illetve a birtokolt természetfeletti energiával kérkedni, vagy azt bemutatni. Utóbbiért még börtön is jár.

– A szerzetesrendi élet nem arról szólt, hogy bementem, majd amikor végeztem, bezártam egy ajtót – szögezi le. – A buddhista szerzetesnek ott marad a tudatában mindaz, amit megtanult, megismert, ráadásul vannak olyan dolgok, amik mindvégig elkísérnek. A buddhizmus egy vallás, világkép, de nevezhetjük a „tudás tudományának” is. Mindannyian hordozunk valamit, de hogy ki mennyire akar elmélyülni abban, azt csak ő tudja. A másik fontos tényező, hogy a buddhista vallás önmagában nem lett volna elég, hogy tisztába kerüljek önmagammal, kellett mellé a kultúra is, mert ezek kiegészítik egymást. A legegyszerűbb ezt úgy megérteni, ha valaki a fantázia szárnyán utazik és elolvassa a Ramayanát, amelyben minden ott van, ami Ázsia megértéséhez kell.

Tibor később tetovált lett – de ez nem a nyugati tetoválást jelenti, nem díszítőművészet. Szakrális helyen, felavatott szerzetesek végzik, s a tetoválást egy megvilágosodott ember áldja meg.

– Ez szertartások, rítusok sorozata – magyarázza a képzőművész –, ettől önuralmat, belső erőt, békét kap az ember, mert a fájdalmon keresztül megtanul elviselni sok mindent. Ráadásul egy közösséghez való tartozást is jelent, ami megbecsüléssel, tisztelettel jár, aki látta, hogy van ilyen rajtam, rögtön elfogadott testvérének, annak ellenére, hogy európai vagyok. Ám ezt nem kaphatja meg akárki, csak az, aki elmélyül a buddhizmusban, mert azzal az erővel, ami a mestertől származik, az európai tudatot meg lehet zavarni.

Karnics Tibor idővel egyre jobban elmélyült a buddhista vallásban és a thai kultúrában, s eljutott az ország egyik leghíresebb, szentként tisztelt szerzeteséhez, Loung Po Khunhoz, akivel négyszemközt is beszélhetett.

– A fejem tetejére tette a kezét, ami annyit jelent, a fiának tekint – meséli a képzőművész, aki első útja után sokszor visszatért Thaiföldre, s mindazt, amit látott, fényképeken dokumentálta.

Ezekből a képekből nyílt nemrégiben tárlat a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban, amely Thaiföld számunkra ismeretlen világába, a buddhista vallásba és a thai emberek rituáléiba enged betekintést. A Hévízen élő képzőművész kiállított képei főként szakrális tetoválásokat ábrázolnak, ismertetve a motívumok jelentését, jelentőségét is, mert mindegyik mást jelent. A képek mellett elhelyezett jegyzetek informá­cióit ­Karnics Tibor személyesen gyűjtötte, amikor kérdezgette egyik ottani barátját, Mágia urat erről a világról.

A kiállításmegnyitóra ellátogatott dr. Pilanya Niyomthai, a Thaiföldi Királyság nagykövetségének miniszteri tanácsadója is, aki szerint a képek rendkívül hitelesek, s rajtuk keresztül érzékelhető, a rituális tetoválások milyen sokat jelentenek az ott élőknek.

A falakon látható egy fotó arról a kis faházról is, amelyben Karnics Tibor szerzetesként élt és meditált. Azt mondja, mindennap tanult valami újat, ami egyszerre volt felemelő és félelmetes: az ember sok mindent átértékel, ahogy mozdulatlanul ül, s közben kígyók, békák, gekkók másznak át rajta.

A képzőművész ma is fényképezőgéppel járja a thai világot, de nem azért, hogy turistafotókat készítsen. Képei, bármiről is szóljanak, számára fontos célt szolgálnak.

– Amikor először utaztam Thaiföldre, láttam egy posztert – magyarázza –, amelyen az a felirat szerepelt: Imádkozzunk a thaiföldi kultúráért. Ezt próbálom magam is tenni a fotóimmal.