Alsóörs

2018.04.17. 14:29

Júniusban rendezik meg az Everness Fesztivált

A programot előadások, jóga, tánc, zene, meditációk, workshopok színesítik.

Magyarországi és külföldi spirituális előadókkal, változatos zenei programokkal és számos sportolási, mozgási lehetőséggel várja vendégeit az Everness Fesztivál június 20. és 25. között Alsóörsön – hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Az idén hatodik alkalommal megvalósuló Everness Fesztivál a legnagyobb magyarországi életmód fesztivál.

Klein Csaba fesztiváligazgató elmondta: nappali fesztiválról van szó, ahol a programok reggel öt órakor kezdődnek, meditációval, jógával a Balaton-parton. A hajnalig tartó bulik nem jellemzőek, az esti koncertek éjfél és egy óra körül érnek véget. A 2013 óta évente megrendezett fesztivál vendégei nem a bulizni járó fiatalok, hanem inkább a középkorúak – mondta.

A fesztivál programját előadások,

jóga, tánc, zene, meditációk,

workshopok színesítik. Több mint húsz – köztük három zenei – helyszín közül választhatnak a látogatók.

Mint a fesztiváligazgató kiemelte: a rendezvény fontos helyszíne a hangterápiás tér, amely a tavalyi siker után az idén nagyobb területen várja a vendégeket, továbbá a kézműves térre is nagyobb hangsúlyt fektetnek, kiállításokat is rendeznek.

Az újdonságok között említette a mozit, ahol a fesztiválhoz és az előadásokhoz kapcsolódó filmeket vetítenek. Elmondta: a rendezvényre elsősorban világzenei előadókat hívtak meg. Mint a műsorban elhangzott, a fesztiválról további információ a www.everness.hu oldalon található meg.

Borítókép: Everness.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!