Jóllakott jenkik

Hiába ette magát degeszre az ember, ha kilép az utcára New York Cityben  a városlakók szigorúan megkülönböztetik magukat az államtól, mi több, az igazi New York-inak csak a manhatteniek számítanak, azaz a metropolis egyik kerületében élők. Szóval, az öblök szegélyezte szigeten, ahol mindig huzatban érzi magát az ember, a szél az első lépésnél megkínálja valamilyen vaníliás, csokis fánk illatával, esetleg egy burger hagymás szagával, többnyire pedig kevéssé ismert fűszerekével, merthogy az ott élők imádják a távoli, egzotikus tájak konyháját. Elegáns, öltönyös urak nyargalásznak papírdobozokkal a kezükben, és furcsa pálcikákra ismeretlen nevű, kocka formájú ételeket szúrkálnak, miközben rohannak át az úttesten  még és már a pirosban. 

Talán ezért van az, hogy az ember vagy otthonosan érzi magát az első percben, vagy idegen marad neki a világváros. Miután én szeretem, ha mindig történik valami, bennem NYC, ahogy az utcai árusoknál a baseballsapkák és a számtalan emléktárgyacska hirdeti, kedves helyként él. Nekem tetszik, hogy az elegáns Bugatti-öltönyökhöz fehér sportcipőt húznak a pasik, mert gyalog hamarabb érnek el egy tárgyalásra a délutáni csúcsforgalomban, mint kocsin vagy taxival. Olykor futnak, az pedig Nino Molatti-bőrcsodákban lehetetlen. Ahogy beesnek este a Metropolitanba fél nyolc előtt két perccel, csak úgy, akár kockás ingben vagy pulóverben, merthogy nem villogni akarnak, hanem fantasztikus elő-adást látni. Amit persze a 175 dollárjukért meg is kapnak. 

NYC-ben minden profi módon van megszervezve, vagy nevetségesen amatőr. Ez utóbbit gyerekeknek szeretettel megbocsátják, felnőtteknek soha, ez a jelző ott a szánalmasan érdektelen, unalmas szinonímája. Szóval olyat is láttam, hogy a Waldorf Astoria Szálloda halljában csak azért ücsörögtek meglett emberek, mert egy ismeretlen, alig negyvenkilós, távol-keletinek látszó kislány Chopint zongorázott. Átszellemülten, pontosan, hihetetlen erővel. Én ugyan a filmekből ismert belsőre voltam kíváncsi, de ott ragadtam. Még a recepciósok is pirosra tapsolták a tenyerüket. Azért a vendégek jó része nekiindult az éjszakának, mert dzsessz nélkül nem ér semmit New York.
Külön heti ingyenes programfüzetek segítik őket a választásban. A belépők nem olcsók, harminc dollár körül kezdődnek, viszont a fogyasztásba beszámítanak. Éjfél körül kezdenek szállingózni az emberek, addig színházban vannak, gyermeket altat-nak, tanulnak, dolgoznak, vacsoráznak. Egy rendesebb étteremben az előétel kerül annyiba, mint a zenés klubok belépői. A sorozatok kedvenc szerelmi találkái, mint például a Four Seasons meg sem közelíthetők, csak ha megtalálják az elegáns portások az illető asztalfoglalását. Ezekhez persze hófehér limuzin dukál, amelyek tényleg rendre megállnak a Fifth Avenue sarkán, hogy kilibbenjenek belőle az illatos és elegáns hölgyek. 

Az isteni pedig épp az ebben a városban, hogy a kevésbé elegáns és negyven kilóval többet nyomó néger, bocsánat, afro-amerikai tanárnő ezen mosolyog, majd betér az első éjjel-nappal nyitva tartó boltba, ahol nemcsak bevásárol a családjának, hanem megpakolja a dobozokat vietnami, orosz vagy mexikói ételekkel, amiket azután a kasszánál lemérnek, és tíz dollárért fenségesen jóllakatja gyermekét. Akinek pedig nincs pénze a száztizedik emeleten elkölteni vacsoráját, az kis tálkákban összeállít magának egy menüsort, és az emeleten modern, hangulatos, színes bútorokkal kialakított étteremben barátaival megváltja a világot. Közben még sörért sem kell lemennie, mert frissen csapolhat magának az emeleten. Így persze könnyen érthető az amerikaiak súlytöbblete…

A kultúráé is, hiszen minden múzeum hetente tart egy napot, amikor ingyen tárja ki kapuit. Délelőtt az iskolák hozzák el a gyerekeket, akiknek tanáraik Picasso és Modigliani képeinek árnyékában tartják a rajzórákat. A gyere-kek kapnak festőkötényt, hatalmas, csomagolópapírszerű lapokat, palettás festékeket, és kedvükre alkothatnak. Érdekes, egyiküknek sem jut az eszébe a kiállított képekhez nyúlni, a mesterek gondolatait folytatni. Délután jönnek a kispénzű egyetemisták, este az értelmiségiek és az érdeklődőbb turisták. Akik persze élvezik az építészeti ötleteket is: például a Modern Művé-szetek Múzeumában az ember fölmegy öt emeletet liften, azután szépen alászáll a festészet rejtelmeibe, azaz csigaszerűen körbejárja az épületet  lefelé. Naná, hogy itt is ehet, ha megéhezik, mégpedig menzai árakon.

A szépérzék persze ragadós, a New York-iak jól öltöznek. Egy ismerősöm elmesélte, hogy a középosztálytól lefelé kizárólag árleszállításkor vásárolnak, de akkor három Armani-öltönyt, tíz Karl Langefeld-nyakkendőt a hozzávaló ingekkel. A nők pedig Nina Ricci-kosztümöket és táskákat szereznek be fillérekért, vagyis az eredeti ár tíz százalékáért (ehhez persze gyorsnak és erősnek kell lenni, mert a leggyakoribb méretek négy nap alatt elfogynak, a közelharc olykor kellemetlen).

A harcot nem szeretik NYC-ben, mégis folytatják, most épp az épülő világkereskedelmi központnál. Még nem tudják, milyen magas lesz, majd akkor dől el, mielőtt befejezik, mert ha kell, még egy emeletet ráhúznak, csak az övék legyen az elsőség… Mások pedig tovább tiltakoznak, mert még mindig vannak emberi maradványok, amelyekre építik a tornyot…


vívás
Pusztai Lizát is jelölték a legjobb fiatal európai sportoló-díjra
időjárás / 5 perce
Gyengén felhős, napos idő lesz szerdán
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 23 és 28 fok között valószínű.
Gyász
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH LÁSZLÓNÉ szül. Rigó Anna életének 98. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 25-én, pénteken 12.30 órakor lesz a kozmadombjai temetőben. Előtte 11.30 órakor gyászmise a kálócfai templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Külön köszönet a csesztregi Kolping Otthon dolgozóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÖRÖK GYULÁNÉ Pupák Mária (Csöpi) életének 72. évében csendben elhunyt. Utolsó útjára 2019. október 25-én 12 órakor kísérjük a zalaegerszegi Új temetőben. Egy szál virággal búcsúzzunk. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Elfeledni téged nem lehet, csak megtanulni élni nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS RÓBERT (Dani) 47 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése október 25-én, pénteken 15 órakor lesz a bördőcei temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise az iklódbördőcei imaházban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem volt időm búcsúzni tőletek, Őrizzétek meg emlékemet..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ISTVÁNNÉ szül. Szukics Margit életének 88. évében elhunyt. Temetése 2019. október 24-én, csütörtökön 14 órakor lesz a miklósfai temetőben. Előtte 13.15-kor gyászmise a miklósfai templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÁRY JÓZSEF életének 71. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. október 26-án, szombaton 11 órakor lesz a nagylengyeli temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALAMON PÁL életének 79. évében elhunyt. 2019. október 25-én, pénteken a nagyrécsei templomban 14 órakor gyászmise lesz érte. Majd ezt követően végső búcsút veszünk tőle a nagyrécsei temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY OTTÓ 87 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. október 24-én, csütörtökön 13 órakor lesz a lenti temetőben. Előtte gyászmise 12 órakor. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, aki ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink NEUMAYER SÁNDORNÉ szül. Lóránt Aranka életének 82. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 25-én, pénteken 14 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. Gyászmise aznap 7.30-kor a kiskanizsai templomban. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. KISS TIBOR életének 81. évében elhunyt. Temetése 2019. október 25-én, pénteken 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise aznap 8 órakor a felső templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy nagymamánk ÖZV. VIRÁG ERNŐNÉ (Erzsi néni) életének 96. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 25-én, pénteken 13 órakor lesz a vasboldogasszonyi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Nem foghatjuk dolgos két kezed, nem simogathatjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, marad a csend, mindent köszönünk neked." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyám, anyósunk, testvérem, nagymamánk és dédikénk ÖZV. MARKOVICS LAJOSNÉ szül. Bakos Mária életének 88. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. október 25-én, pénteken 9 órakor lesz az andráshidai temetőben. Lelki üdvéért gyászmisét a temetés napján 7.45-kor tartunk az olai templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy SÜMEGHY EDE életének 83. évében elhunyt. Temetése október 24-én, csütörtökön 10 óra 30 perckor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Búcsúzik tőle szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy POLÁK JÓZSEF életének 68. évében elhunyt. Temetése 2019. október 25-én, pénteken 10.30-kor lesz a zalaegerszegi Új temetőben. A gyászoló család
Szeretettel emlékezünk haláluk évfordulóján KÁMÁN MARGIT és fia, KÁMÁN LÁSZLÓ volt csatári lakosokra. Szerető családjuk.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS TIVADARNÉ szül. Elmont Katalin életének 55 évében elhunyt. Temetése 2019. október 24-én, csütörtökön 14 órakor lesz az alsónemesapáti temetőben. Előtte gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk, s nem feledünk Téged." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJOR SÁNDORNÉ szül. Bogár Mária 81 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. október 25-én, pénteken 10.30-kor lesz a bagodi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
"Nem volt időm búcsúzni tőletek, Őrizzétek meg emlékemet." Mély fájdalom mal tudatjuk, hogy MESTER ISTVÁN 53. évét betöltve elköltözött. 2019. október 24-én a Mária Magdolna templomban gyászmise 8 órakor lesz érte. Délután 13.30-kor veszünt tőle végső búcsút a ságodi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerettei
"Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet. Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet." Fájó szívvel emlékezünk MEZŐFI JÓZSEF halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PULGER RAFAEL 72 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 22-én, kedden a 16 órakor kezdődő gyászmise után lesz a gelsei temetőben. Gyászoló család
"Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok között utazol tovább, ott várj ránk, ha időnk lejárt." Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága feleségem, édesanyánk és nagymamánk BÖRÖCZ LÁSZLÓNÉ szül. Szabó Mária Gizella szerető szíve 68 éves korában, 2019.10.17-én örökre megszűnt dobogni. Temetése 2019. október 21-én, hétfőn 10.30-kor lesz a ligetfalvai temetőben. Előtte 10 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Búcsúzik tőle szerető családja
nem kell rá még kakaó / 45 perce
A világ leghangosabb madara olyan zajos, mint egy cölöpverőgép
szankció / 49 perce
Sokakat érinthet a Netflix következő húzása
világjárvány / 52 perce
Fontos a gyerekkori elhízás megakadályozása
Végh Attila átlényegülései / 58 perce
Amikor az ember kimegy az erdőbe, bemegy magába
„Igazam van? Érted, mit akarok mondani” / 1 órája
A XX. század feldolgozási kísérlete a kortárs drámában
Arany Horváth Zsuzsa
ámokfutó / 2 órája
Lopott mentőautóval gázolt a gyalogosok közé egy férfi Oslóban