van lemaradás

2018.10.03. 17:54

Iskolai felvilágosító program indul a cukorbetegségről

A cél a betegséggel kapcsolatos ismeretek bővítése, valamint a diabéteszes gyermekek jobb beilleszkedésének segítése az oktatási intézménybe.

A diabetic child is checking her blood sugar level (self glycemia). VOISIN/PHANIE

Forrás: AFP/Phanie

Fotó: Voisin

A KiDS programot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozta létre, Magyarországon a Sanofi gyógyszercég támogatásával és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével valósul meg, amely a gyakorlati képzést vállalta magára.

Erős Antónia, az alapítvány alapítója a programról tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a hozzájuk érkezett visszajelzések szerint több olyan intézmény is akad, ahol a cukorbeteg gyerekeket elutasították általános iskolai beiratkozáskor a betegség miatt.

Mint mondta, egészen szélsőséges, extrém esetekkel is találkoztak, ezért vállalták, hogy kidolgozzák a program gyakorlati részét, a betegséggel kapcsolatos és a beteg gyermek napközbeni ellátásához szükséges ismeretanyagot összeállítva szülőknek, gyerekeknek és pedagógusoknak.

Az egyelőre pilotként induló program öt általános iskolában kezdődik, a cél pedig a „jó gyakorlat” országossá tétele. A szülőknek alternatív szülői értekezletet, a gyerekeknek és pedagógusoknak tematikus napokat tartanak majd – tette hozzá Erős Antónia.

Stella Péter, a KiDS program magyarországi bevezetését támogató Sanofi orvosigazgatója úgy vélte, nemcsak abban áll a felelősségük, hogy gyártóként jó készítményeket és terápiás lehetőségeket kínáljanak, hanem abban is, hogy olyan ismeretanyagot juttassanak el a lakossághoz, amellyel könnyebben együtt lehet élni egy-egy krónikus betegséggel. Ezért is álltak a program mögé – tette hozzá.

Kiss János Tibor, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon közel egymillió embert érint a cukorbetegség, közülük ötvenezren az 1-es típusú diabéteszesek. Mint mondta, szinte minden óvodába, iskolába jár már diabéteszes gyerek, és ez tipikusan egy olyan betegség, ami egészségnevelést kíván, illetve fontos, hogy minél több gyermek, szülő és pedagógus képes legyen felismerni a cukorbetegség jeleit.

A program a miskolci Komlóstetői Általános Iskolában, a felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolában, a székesfehérvári István Király Általános Iskolában, az újpesti Lázár Ervin Általános Iskolában és a gazdagréti Törökugrató Általános Iskolában indul novembertől decemberig.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: AFP/Phanie/Voisin

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!