16 éven át tartó kutatás

2018.09.30. 10:39

Így hat az egészségre a klímaváltozás Magyarországon

A hőhullámokkal szemben a legsérülékenyebbek a krónikus keringési, anyagcsere, légzőszervi, mentális betegségekben szenvedők, az idősek és a gyermekek.

Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Intézet szaktanácsadója; Málnási Tibor, az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa és Bobvos János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztályvezetője írása a Magyar Tudomány szeptemberi tematikus számában jelent meg A klímaváltozás hatása egészségünkre és az egészségügyre Magyarországon címmel. A tanulmány egy 16 éven át tartó kutatás összegzése. A munkacsoportot Páldy Anna vezette.

A tanulmány szerint hazánkban 2000 óta végzett klímaegészségügyi vizsgálatok alapján a legjelentősebb egészségi kockázatot az extrém hőmérsékleti események jelentik. A hőhullámok hatására 2003-ban figyeltek fel Európa-szerte, Nyugat-Európában több mint 70 ezer ember halálát okozta a tartósan fennálló magas hőmérséklet – olvasható a cikkben, amelyből kiderül az is, hogy

a hőhullámok idején Magyarországon a napi halálozás országos átlagban körülbelül 15 százalékkal emelkedik meg.

Megyei szinten 9 és 20 százalék között változik, Budapesten és Veszprém megyében, illetve a közép-magyarországi régióban tapasztalhatók a legmagasabb értékek.

A szerzők a publikációban foglalkoznak a klímaváltozás további hatásaival is. Ezek között említik, hogy a változás várhatóan befolyásolni fogja egyes állati közvetítők (rovarok, rágcsálók) által terjesztett fertőző betegségek térbeli és időbeli megjelenését is.

Hazánkban elsősorban a kullancsok okozta Lyme-kór fog gyakoribbá válni,

de megjelennek egyes szúnyogok által terjesztett betegségek is – írják.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a növekvő hőmérséklet hatására gyakoribbá válhatnak egyes mikrobiális eredetű élelmiszer-fertőzések és -mérgezések, amelyekért elsősorban a penészgombák mikotoxin-tartalma felelős. A penészesedés főként a gabona-, olajosmag-, szárazgyümölcs-termékek esetében jelent kiemelt veszélyt. Megjegyzik: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2002. évi jelentésében a világban bekövetkezett hasmenéses esetek 2,4 százalékát írta a klímaváltozás terhére.

A klímaváltozás hatni fog az allergén növények térbeli és időbeli elterjedésére is.

Az enyhébb telek után akár egy hónappal is korábban kezdődhet a pollenszezon január közepén, és a parlagfű, a legtovább virágzó gyom akár november közepéig is szórhatja virágporát. Új, allergén növényfajok jelennek meg, például a parlagi rézgyom és a falgyom, amelyek jelentősége ma még kevéssé ismert.

A szerzők szerint a hatások mérséklésére az egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie. Az extrém hőmérsékletekhez való alkalmazkodás szempontjából

alapvetőnek nevezik, hogy megfelelő belső hőmérséklet legyen az intézményekben.

Hazai vizsgálatok is bizonyították, hogy a hőhullámok alatt háromszor magasabb volt a többlethalálozás a kórházakban, mint otthon – írják.

Elsődlegesen fontosnak nevezik a betegek szempontjából nemcsak az intenzív kezelést nyújtó egységekben, hanem a sebészeti, égési és egyéb sérülteket ellátó osztályokon, valamint a krónikus betegeket kezelő osztályok légkondicionáló berendezésekkel való felszerelését, növelve a jelenlegi 30 százalékos ellátottságot.

A klímaváltozás humán egészségügyi hatásainak bemutatásával a felkészülés, az ellenálló képesség növelése és az alkalmazkodás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a szerzők, akik megjegyzik, hogy a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia számos célt fogalmaz meg az emberi egészséggel kapcsolatban is. Rövid távon a hőhullámok elleni védekezés a legfontosabb, de

nagy figyelmet kell fordítani a fertőző betegségeket közvetítő élőlények ellenőrzésére.

Középtávon ki kell terjeszteni az élelmiszerbiztonsági intézkedéseket a klímaváltozás közvetett hatásainak kivédésére. Meg kell erősíteni az egészségügyi ellátó rendszereket; nagy hangsúlyt fektetve a megelőzésre – olvasható a cikkben.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!