Mintha valaki egész nap maximális hangerőn hallgatná a rádiót, és mellette még ordítozik is – ezt éreztem első hallásra- pillantásra Cataniából, amely Szicília egyik legnagyobb városa. Teljesen véletlenül „keveredtem” oda nyár derekán, amikor még szigorítások nélkül lehetett utazni. Bevallom, sokáig azért kerültem Olaszországot, mert zsibbasztott a tömény marketingje. Hogy mennyire fantasztikus, mindenki mennyire imádja az életet, minden pezseg, szenvedélyes még a levegő is… Amíg mindezt meg nem tapasztaltam, azt gondoltam, hogy csak üres szavak ezek az olasz földről. Nagyot tévedtem, olyannyira hatalmasat, hogy én is beálltam az ország rajongóinak táborába. Ennyire szép lenne? A táj, az építészet, az életigenlés valóban elképesztő. A szervezetlenség és a váratlan meglepetések viszont adtak pár pofont, de nem tántorítottak el.
A híres cataniai halpiac, amely minden reggel megtelik élettel és a tenger gyümölcseivel Fotók: Szabó Zsófia
Catania, amely az első találkozásom volt Olaszországgal, Szicília szigetén fekszik. Tengerparti kilátással vagy éppen farkasszemet nézve az újabban morgolódó Etnával – adottságokból nem szenved hiányt. Annak ellenére, hogy a vulkán annak idején kétszer is teljesen elpusztította a várost, a munkamoráljukról korántsem híres déliek felépítették. A végeredmény pedig gyönyörű lett: hatalmas templomok, terek, kertek. Zegzugos kis sikátorok, amikben könnyű elveszni. Ha utólag belegondolok, új építésű dolgot nem találtam az egyhetes ott-tartózkodásom alatt. Még az udvarlási szokás is a lovagkort idézte…
Fejetlen szobrok sokasága díszíti a parkokat
– Felicita, szépség, fogadja el, kérem, ezt az ajándékot – mondta egy szicíliai úr, miközben életem első olasz pizzájával harcoltam. Majd az úr letette az asztalomra a szudáni menekülttől vásárolt karkötőt, és továbbállt. Megköszönni sem volt időm. Alig telt el pár perc, jött az újabb meglepetés. Akkor pedig cukrokat kaptam egy ismeretlentől. Furcsa volt ez a kedvesség. Egészen addig, amíg a pincérek maguk nem jöttek oda, hogy megkérdezzék, milyen a vacsora, hogy érzem magam és miben tudnak segíteni. Gondoltam, kiudvarolják a borravalót Azonban nem szokás ott jattot adni: a számlán van egy koperto nevű szervizdíjféle. Emiatt – és most kapaszkodjanak meg – nem fogadták el a borravalót. Azt mondták, nekik többet ér, ha a vendég jól érzi magát.
Siracusa történelmi épületei a tengerről nézve
Az örömöm azonban csak addig tartott, amíg a szállásom ezeréves ajtajával össze nem vesztem. Próbálkoztam a nyitással, de nem ment. Kiderült, ezek az olasz zárak speciálisan működnek. A kulcs csak többszöri elforgatás után zár, kivenni pedig a zárból megint egy másik szögben lehet. Mire erre rájöttem, már eltelt vagy fél óra.
Történelmi romok Siracusa óvárosában
Egy forgalmas út közepén laktam, ám a folyamatosan cikázó autók zaját még a beszéd, a vidámság is túlszárnyalta. Nem tudtam betelni vele, s bevallom, valahogy rám is ragadt belőle. Egy dolgot azonban nem tudtam hova tenni: a Mussolini-kultuszt. Sokan, különösen az idősek közül, a mai napig a Duce rajongói. No, nem azért, amit vallott, hanem azért, amit Szicíliáért tett. Az ottaniak hitvallása szerint a szabadságukat köszönhetik neki, így sok háztartásban szinte természetes, hogy kint van a portréképe. De ha az olaszok ennyire tisztelik és kedvelik a másik embert, jöjjön az akár más országból is, úgy gondoltam: nem teszek megjegyzést az egykori fasiszta vezérre. Kiváló vendégszeretetet nem így kell meghálálni.
Catania belvárosának legismertebb terét, a Piazza Elefantit gyönyörű templom is ékesíti
Azért mindenben nem tudtam a szokásokhoz alkalmazkodni. A nyüzsgő halpiacon például odaköpni a flaszterre, ahogy az árusok teszik, nem tudtam, és a szemetet sem a földre szórtam.
Catania a Jón-tenger partján fekszik, de fürdésre alkalmas terület a várostól távolabb van csak. A tengerparton csodásan telt az idő, a tavaszi járvány miatt parcellák voltak kialakítva, hogy a fürdővendégek ne csoportosuljanak. Ugye, ez olasz földön nem egyszerű mutatvány, mert mindig mindenki csapatokban vonul. Nem sokáig tartott azonban az első tenger-partim, ugyanis a nagy szelük, a sirokkó egyszer csak elkezdett csúnyán fújni. Az ég még tiszta volt, de a vízimentő jött, hogy vigyázzunk, mert nagy vihar lesz. Akkor még nem tudtam, hogy a nem sokkal távolabbi Palermóban emberek haltak meg a vihar miatt, amely délután érkezett meg. Azonban a biztonság kedvéért hazaindultam anyukámmal, aki szintén akkor volt életében először olasz földön. Ám nem jutottunk messzire, mert a vihar hirtelen lecsapott. Szakadt az eső, tombolt a szél. Félelmetes volt. Egészen addig, amíg fel nem ugrottunk egy buszra. Jegyünk nem volt, azonban az autóbusz közönsége megszánt minket. És egy helyi asszony, valamint egy bangladesi karkötőárus migráns odaadta a buszjegyét. És azt mondták – amit az olaszok szajkóznak – hogy: andrá tutto bene, azaz, hogy minden rendben lesz. Amire a városba értünk, a vihar már elállt. És az esernyőárusokat hirtelen felváltották újra a kalapárusok.
A 78 éves férfi megkövesedett lávából farag szobrokat az Etna alján
Hogy mi fogott meg leginkább Szicíliában? Az emberek összetartása, kedvessége. A gyönyörű táj. A szórakoztató káosz. Az életöröm, ami minden porcikájukat átjárja. Az, hogy mindig meglepetést tartogat. Legyen az akár magyarul is beszélő mézárus az Etna lábánál, vagy Korda György-slágereket játszó harmonikás.
Harmonikás a vulkán egyik kialudt kráterében
Apropó, a vulkán. Kalandokkal tarkítva sikerült azt is megmászni, de ez már egy másik történet.
