Ország-világ

2021.02.09. 11:25

Hasznos gyermekorvosi kutatás-fejlesztést támogat a Mészáros Csoport

Nemzetközi viszonylatban is egyedülálló, a mindennapi gyermekorvosi gyakorlatban jelentős segítséget nyújtó kutatás-fejlesztést támogat a Mészáros Csoport – tudatta a cégcsoport kedden.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Közleményük szerint a mintegy nyolcmillió forintos informatikai fejlesztésnek köszönhetően

országos szinten elérhetővé válnak a gyermekorvosok és védőnők számára a gyermekek aktuális fejlettségének, növekedésének meghatározásához szükséges adatok, amelyek hozzájárulnak az egyes terápiás beavatkozások eredményességéhez.

A kisdedek, gyermekek és serdülők testi fejlettségének megítélése a gyermekgyógyászati diagnosztika egyik kulcskérdése. Kiemelten érvényes ez a gyermekendokrinológia területére, ahol a vizsgált gyermekek aktuális fejlettségének objektív meghatározása a kivizsgálás szükségességének és a vizsgálati terv összeállításának meghatározója – írták.

Hozzátették, a kis súllyal születettek vagy koraszülöttek, továbbá a túlsúlyos újszülöttek aránya folyamatosan nő a népesség körében, fejlődésük és tápláltságuk, valamint az ezzel összefüggő halálozások különösen fontosak népegészségügyi szempontból is.

A tervek szerint a „felhőből” letölthető gyermeknövekedési információknak része lesz az ELTE Embertani Tanszéke által végzett országos növekedésvizsgálat adatbázisa is. A referenciaadatok országosan elérhetővé tételével párhuzamosan a kutatók egy új, hatékony módszert dolgoznak ki a születéskori tápláltság-fejlettség pontos meghatározására. Ennek használatával nem csupán a születéskori veszélyeztetettség, de a későbbi életkorok során várható növekedés, fejlődés mértékéről is kaphatnak információt a szakorvosok.

A veszélyeztetettség mértékének ismerete kiegészíti a hagyományos újszülöttellátási adatokat, így még hatékonyabbá tehető az újszülöttek ellátása, kezelése, adott esetben hozzájárulhat életük megmentéséhez is.

Ebben idézték Tóth Krisztinát, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatóját, aki elmondta: „nem ez az első eset, hogy a gyermekek gyógyítását elősegítő kezdeményezést segítünk, hiszen a többi között cégcsoportunk 50 millió forintos támogatásával létesülhetett a gyermekek korai élettani károsodását felismerő laboratórium a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben. Cégcsoportunk alapértékeihez tartozik a tradíció és az értékteremtés”.

A támogatásnak köszönhetően a kutatás-fejlesztési tervben meghatározott célok várhatóan idén megvalósulnak – áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!