immunerősítő

2018.02.25. 12:38

A gombában lévő speciális anyagok segítenek a rák kialakulásának visszafogásában

Környezetkímélő technológia és vegyszermentes termesztés - cezek Mutsy Árpád gombatermesztő főbb vállalkozási alapelvei, amivel az év agrárembere kitüntető díjat is elnyerte.

Budapest, 2015. október 2. Termékek a megújult Klauzál téri vásárcsarnokban 2015. október 2-án.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Illyés Tibor

Az elismerésről hetvenfős szakmai zsűri döntött nemrég. A díjat minden évben olyan szakember kaphatja, akinek társadalmi szerepvállalása is kiemelkedő.

Minden vegyszer konkurenciája az élő szervezetnek, és azzal, hogy a termesztés során a Bio-Fungi Kft. nem használ vegyszert, gyors, egészséges termesztési kultúrát alakított ki, így a legegészségesebb élelmiszert állítja elő – mondta Mutsy Árpád, akit 2017-ben az Év Agráremberének választott a 70 fős szakmai zsűri. Elmondta, munkájukat 340 fő támogatja közvetlenül cégcsoport szinten közvetlenül, tágabb értelemben további 3 ezer embernek adnak munkát.

A magyarok átlagos gombafogyasztása évente másfél kilogramm, míg Nyugat-Európában 3, Angliában 4 kilogramm – mondta.

„Az egészséges élelmiszer nagyon fontos, minél egészségesebben táplálkozunk, annál kevesebb betegséget kaphatunk el. Sok egészséges élelmiszerben találhatók olyan anyagok, amelyek az immunrendszert erősítik és akár a rákkal szembeni immunitásunkat erősítik” – fogalmazott. A gombában lévő speciális anyagok segítenek a rák kialakulásának visszafogásában, ezért választották 2017-ben októbert, vagyis a mellrák elleni küzdelem hónapját arra, hogy a gombákat rózsaszín pálcikával együtt csomagolták, ezzel felhívva a szűrővizsgálatok fontosságára a figyelmet – magyarázta a szakember.

Mátrai Zoltán, Év Agrárembere 2017 főszervezője a műsorban arról beszélt, jelentősen nőtt a presztízse a díjnak, ami abban is látszik, hogy ma már kétszer annyi főt számlál a zsűri, mint korábban.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: MTI Fotó/Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!