áttörés

2018.07.16. 20:15

Ezentúl az iráni nők is látogathatják a focimeccseket

Haszan Róháni iráni elnök engedélyezte, hogy nők is látogathassák a labdarúgó mérkőzéseket – közölte a ISNA félhivatalos helyi hírügynökség hétfőn.

Forrás: shutterstock

Fotó: Grigvovan

Haszan Róháni még május végén kezdeményezte, hogy oldják fel a nők számára elrendelt stadionlátogatási tilalmat. A mostani döntéséről az államfő jegyzékben tájékoztatta az illetékes tárcát. Maszud Szoltanifár sportügyi miniszter viszontválaszában útmutatást kért, hogy a tilalom feloldásának fényében a továbbiakban miként járjanak el.

A kérdésben irányváltás történt a vallási vezetők körében is. Az őskonzervatív muszlim vallási vezetők ugyanis azon a véleményen voltak, hogy

a nőknek nincs helyük a futballstadionokban, ahol a férfiak annyira felhevülnek és ilyenkor „útszéli szavakat” kiabálnak.

Most pedig Abbász Ali Kadkodei, az állam iszlám jellegén őrködő, s jelentős befolyással rendelkező 12 tagú Őrök Tanácsának szóvivője olyan véleményt fogalmazott meg, miszerint egy teljes tilalomnak többé már nincs értelme.

Iránban 39 éve nem engedik be a nőket a stadionokba.

A tilalmat az 1979-es iszlám forradalom után vezette be az ország vallási vezetése.

Az elmúlt hónapokban egyre többen tiltakoztak a nőket a stadionlátogatástól eltiltó rendelkezés ellen, különösen az Oroszországban tartott 2018-as labdarúgó világbajnokságra, illetve a vallási kérdésekben Iránnál is konzervatívabbnak tartott Szaúd-Arábiára tekintettel. A rijádi vezetés ugyanis nemrég lehetővé tette a nőknek a meccseken a szurkolást.

Maszumeh Ebtekar iráni alelnök korábban azt javasolta, alakítsanak ki külön szektorokat a nőknek vagy a családoknak az iráni stadionokban, hogy így vessenek véget a tilalomnak. A muszlim vallási vezetés azonban elvetette ez utóbbi indítványt.

Az áttörés végül júniusban következett be,

amikor egy teheráni stadionban nagykivetítőn kísérhették végig női rajongók is az iráni válogatott mérkőzését a világbajnokságon a spanyol csapattal szemben.

Borítókép: iráni szurkolók az orosz vb-n

Shutterstock / Grigvovan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!