Jelentős árkülönbség

2018.10.03. 10:21

Érdemes számolni, ha kazánt cserélünk

Az idei évtől már nem lehet forgalomba hozni a hagyományos gázkonvektorokat, csak az energiahatékony típusokat. Ezek jóval drágábbak, mint a korábbiak. Az olcsóbb, hagyományos készülékeket még be lehet építeni, de egyre nehezebb beszerezni, mert fogynak a piacról.

Fábos Erika

Folyamatosan csökken a konvektoros fűtésű lakások száma, de még mindig legalább kétmillió ilyen készülék van hazánkban, nagy többségük teljesen elavult, rossz energiafelhasználású. Az új fűtőberendezések szebbek, biztonságosabbak és energiatakarékosak, de jóval drágábbak is, mint az elavult társaik. Igaz, a fűtésköltség is csökken 20-30 százalékot a használatukkal – derül ki a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin legutóbbi számából.

Akár félmilliót is kifizet belőle az állam

Az Otthon Melege Program keretében a régi konvektorok cseréjét is támogatja az állam. A beruházás költségének 80 százalékát is kifizethetik, de legfeljebb 500 ezer forint járhat a pályázóknak. A támogatás csak utólag jár, vagyis minden költséget saját zsebből kell kifizetni. Csak arra a felújításra lehet forrást igényelni, amit a pályázat elbírálása után kezdenek csak meg, korábban elvégzett munkára nem lehet igénybe venni. Csak magánszemélyek kérhetnek állami segítséget és ők akár a nyaralójukkal is pályázhatnak, ha ott laknak. Érdemes előre gondolkodni, mert az elbírálás akár három hónapot is igénybe vehet.

„Ahogy a gázkazánokat illetően, a konvektorokra is szigorításokat vezetett be az idei évtől az ERP-rendelet – mondta Szemán Róbert épületgépész mérnök, egy fűtéstechnikai szaklap főszerkesztője. – A korábban gyártott gázkonvektorokkal nem lehet teljesíteni az előírt károsanyag-kibocsátási határértékeket. Leginkább ez az a műszaki tény, amitől megdrágultak a konvektorok. Amíg a kondenzációs kazánok esetében egy új és egy régi berendezés között 40 százalék volt az árkülönbség, a konvektoroknál ez sokkal nagyobb, háromszoros árat jelent a korábbi típusokhoz képest. Ráadásul a kéménybe kötött konvektoroknál a korszerűsítés költségeit a kémények bélelése is drágítja. Többemeletes társasházaknál ez horribilis többletkiadást jelenthet, annyira, hogy érdemes átgondolni, ne álljanak-e át másfajta fűtésre. A parapetes kialakítású konvektorokra ez nem jár extra kiadással, de a készülékek ott is sokkal drágábbak lettek. Érdemes tudni, hogy gyártani már nem, de árulni még lehet a régebbi konvektorokat, akinek nincs pénze a drágábbra, jobb ha mielőbb cserél, mert rövidesen már beépíteni is csak az EU-szabványnak megfelelő drágább készülékeket lehet majd.”

A gázkonvektorokról való vélekedés igen vegyes. Sokan cserélik le, mert úgy gondolják, hogy gazdaságosabb az egy központi helyről való fűtés, amely egyenletes hőt ad a lakás minden területén. A gázkonvektorok, bár minden szobában külön melegítenek, külön-külön szabályozhatók is, ami gazdaságosabbá teheti a fűtést. Van tehát előnye is, és a cirkófűtésekkel szemben eddig még a kiépítése is olcsónak számított. Ez az új, korszerű konvektorokkal már nem biztos, hogy akkora különbséget jelent. Érdemes szakemberrel kiszámolni, hogy melyik a jobb választás.

„Parapetes rendszer esetében még mindig olcsóbb lehet a konvektoros megoldás, 70-90 négyzetméter és négy konvektor esetében – mondta Szemán Róbert. – Nagyobb lakásoknál, családi házaknál azonban már parapetes konvektoroknál is jobban megérheti a kazános rendszer kiépítése. Éppen ezért, ha valaki felújításon gondolkodik, sokat spórolhat, ha megfelelő referenciákkal rendelkező és rutinos mérnököt, szerelőt keres és konzultál, mielőtt kiadásokba kezd.”

Hiánycikk lett, van, amire fél évet kell várni

A konvektoros fűtés nem elterjedt Európában, inkább a keleti régióban jellemző, főleg Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon fűtenek sokan ezzel a módszerrel. Éppen emiatt a fűtéstechnikával foglalkozó nagy európai gyártóknak nincsenek is készülékeik. Háromféle típusból lehet választani. A fűtéskorszerűsítési hullám miatt pedig hiánycikk lett a konvektor. Az energiatakarékos, az EU-szabványnak megfelelő készülékek beszerzésére is várni kel 10-14 napot, a régi fajta konvektorok pedig sok üzletben már elérhetetlenek, két hónapot, de bizonyos típusokra fél évet is várni kell.

A felújítási és korszerűsítési munkákat az is nehezíti, hogy az utóbbi hónapokban hiánycikk lett a konvektor, ezért előfordulhat, hogy nem lehet időben beszerezni, vagy nem áll rendelkezésre a pályázatban megjelölt típus, de erre is van megoldás, ez nem akadályozza meg a felújítást.

„Fontos tudni, hogy a készülékbeszerzésre feltételesen is lehet szerződni, a tényleges cserét későbbi időpontban is el lehet végezni, és ekkor később beszerezhető más típusú készülék is, amely megfelel a műszaki előírásoknak – mondta Szemán Róbert. – A pályázat benyújtásakor pedig a beépíteni tervezett konvektornak csak a teljesítményét szükséges megadni. A megvalósítás során – módosítások nélkül – eltérő típusú készülék is beépíthető.”

Bár elsőre legtöbbünknek a gázkonvektorok jutnak az eszünkbe, jó tudni, hogy léteznek elektromos berendezések is, amelyek fűtőszál segítségével áramot használnak a melegítéshez.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!