iskolahelyzet

2018.06.04. 10:49

Egyre kevesebb a középiskolai tanár

A középiskolákban a csökkenő tanárszám miatt már 12 diákra jut egy oktató. A fel­sőfokú képzéseknél a tavalyi 2,2 után a most záruló tanévben 1,6 százalékkal csökkent a hallgatói létszám, miközben az oktatók száma 3 százalékkal nőtt. Magyarország az EU-átlag 3,5 százalékával szemben a GDP alig 2,83 százalékát költi közoktatásra.

Budapest, 2018. május 8. Diákok a matematika írásbeli érettségi vizsgán a XVI. kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban 2018. május 8-án. Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a 2005-ben bevezetett kétszintû érettségi vizsgarendszer 28. idõszakában 1183 helyszínen összesen mintegy 110700-an adnak számot tudásukról. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Máthé Zoltán

Összesen 1 millió 686 ezer gyerek és fiatal vesz részt a köznevelésben a 2017–18-as tanévben. Az óvodák száma öttel, az általános iskoláké kettővel nőtt. A középfokú oktatásban az intézmények száma héttel csökkent, a felsőoktatási intézményeké pedig eggyel lett kevesebb – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

A középfokú oktatásban nemcsak a tanulók száma csökkent, de a pedagógusoké is 2,3 százalékkal mérséklődött.

Egy tanárra a szakközépiskolákban 10,6 gyerek helyett már 12,1 tanuló jut.

A mobilitás is középfokon válik jelentőssé, a diákok 16,4 százaléka tanul lakóhelyétől eltérő megyében. A legnagyobb mozgás Pest megyében van, ahol a diákok több mint fele máshol, többségük Budapesten tanul. A Nógrádban élők harmada jár másik megye oktatási intézményébe, a legnagyobb befogadó megye Heves, ahol a diákok egyötöde érkezik máshonnan.

Kisebb mértékben, mint korábban, de az idei tanévben is csökkent a felsőoktatásban részt vevők száma.

A 2017–18-as tanévben nappali képzésben 202,3 ezer fiatal vesz részt, közel 3300 fővel (1,6 százalék) kevesebb, mint az előző esztendőben. A 2016–17-es oktatási évben mellesleg 2,2 százalékos volt a csökkenés aránya – derül ki a KSH adataiból.

A hallgatók 92,5 százaléka (187,1 ezer fő) továbbra is felsőfokú alap-, mester-, valamint osztatlan képzéseken tanul. Ezen belül az osztatlan képzés részaránya 1,3 százalékponttal 19,4 százalékra nőtt. 8,6 ezren – az előző évhez képest 9,2 százalékkal kevesebben – felsőoktatási szakképzésben, mintegy 250-en szakirányú továbbképzésben vesznek részt.

A doktori fokozat megszerzésére az előző évhez képest 11 százalékkal többen, valamivel több, mint hatezren jelentkeztek. A doktoranduszok a felsőoktatásban a hallgatók 3,1 százalékát teszik ki.

A felsőoktatásban dolgozó tanárok és oktatók száma meghaladja a 23,1 ezer főt, ami 3 százalékos növekedés az előző évhez képest,

eközben a felsőoktatási intézmények száma eggyel csökkent az előző évhez képest, ma 64 van az országban. Az oktatói gárda 66,4 százaléka teljes munkaidőben, 26,2 százaléka megbízással, 7,3 százaléka pedig részmunkaidőben dolgozik.

A felsőfokú alap- és mesterképzés nappali képzéseire 2017-ben 74,8 ezren, az egy évvel korábbihoz mérten – jórészt a korosztály csökkenéséből adódóan – 5,6 százalékkal kevesebben jelentkeztek – derül ki a KSH adataiból.

Borítókép: Diákok a matematika írásbeli érettségi vizsgán a XVI. kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban 2018. május 8-án.

MTI Fotó / Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!