Járvány

2020.06.04. 11:12

Egy holland tanulmány szerint a gyerekeknek kis szerepe van a terjedésben

54 családban vizsgálták a vírusfertőzés alakulását.

Forrás: Shutterstock

A 12 éven aluli gyerekeknek csupán kis szerepe van a koronavírus terjesztésében – ezt állapította meg a holland Nemzeti Egészségügyi Intézet (RIVM) szerdán közzétett tanulmánya.

A tanulmány, amely az ország vezető orvosi folyóiratában jelent meg,

54 családban vizsgálta a vírusfertőzés alakulását.

A kutatás 227 embert érintett.

Más országok hasonló tanulmányai korábban arról számoltak be, hogy a gyerekeket ritkábban fertőzi meg a vírus, és ha meg is fertőződnek, általában nem betegednek meg súlyosan.

„Igen, a gyerekek is megfertőződnek, de a fertőzést elsősorban a hasonló korú felnőttek adják át egymásnak, és a felnőttekről terjed a gyerekekre”

- állapította meg a holland tanulmány.

„A fertőzés gyerekek közötti átadása, illetve az, hogy gyerek fertőz meg felnőttet, mint az influenza esetében, a jelek szerint kevésbé gyakori” – emelték ki a kutatók.

A holland kutatás gyenge pontja, hogy a tanulmányban vizsgált családok valószínűleg nem reprezentálják a teljes holland lakosságot.

A kiválasztott résztvevők olyan családok voltak, amelyeknek tesztje március 23. és április 16. között lett pozitív.

Ebben az időszakban Hollandiában csak a feltehetően Covid-19 betegségben szenvedő súlyos eseteket és az egészségügyi dolgozókat tesztelték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!