Bud Spencer, pizza, Maradona, Vespák – Nápoly sokkal több ennél

Nápoly. Bud Spencer, pizza, Maradona, Vespák, camorra, Vezúv, mindig napsütés, lazaság, történelem… Ennyi jut maximum egy átlagember eszébe a városról, ha megerőlteti magát. Nápoly sokkal, de sokkal több. Igaz, kétféle ember létezik: vagy elsőre belehabarodik a városba, vagy menekül, „soha többé” felkiáltással. Vállalom, én az első „kasztba” tartozom, nagyon kedvelem Olaszország harmadik legnagyobb városát, amely Dél-Olaszország legnagyobb települése az egymillió lakosával.

A fapados járatoknak hála gyakran ki lehet fogni olyan repülőjegyet, amelylyel oda-vissza olcsóbban el lehet jutni Nápolyba, mint ha mondjuk egy régi benzines autóval tennénk ezt a Veszprém– Debrecen-vonalon. Az pedig külön jó, hogy közel van a repülőtér, amit már a landolásnál lehet érzékelni. Tagadhatatlan, hogy az állomások és buszpályaudvarok környéke nem elegáns, sőt, de ugye itthon sem megyünk kirándulni a főváros egy-egy lepukkantabb kerületébe.

Sétáljunk is el gyorsan a Via Sersale 13. szám alá, ahol egy 1870-től üzemelő pizzéria található. Ráérünk, sokáig nyitva van. Sok helyi étek mellett nekem a Baba nevű édesség ízlett, amely nem más, mint rumba áztatott piskóta.

Mint egykori történelem szakos, erősen izgatott persze Pompeji és Herculaneum is. Az egészen egyedülálló ókori emlékeket a központi pályaudvartól a Circumvesuviana vonattal kevesebb mint fél óra alatt elérhetjük. A ’79-ben a Vezúv kitörése által elpusztult város nagyon közel van a megállótól, kevés sétával elérhető. Az, hogy mi van Pompejiben, egészen döbbenetes. Egyszerűen nehéz szavakba önteni, mi éri ott az embert. Igazából minden volt ott kétezer éve, csak elektromos áram és autók nem. (Jó, wifi sem…) A Pompejit elsöprő Vezúvhoz az Ercolano-Scavi megállótól fél óra alatt visz fel busz. A kráterhez gyalogosan kell felsétálni, ezt csak azért jegyzem meg, mert voltak, akik nem értették, miért nem azonnal a kráter széléig megy a járat… Készüljünk fel, hogy a közel 1300 méter magasan fekvő vulkánnál hűvösebb van, nem árt egy pulcsi vagy egy széldzseki, és ne papucsban vágjunk neki a túrának.

Ezután érdemes Capri felé venni az irányt. A szigetre befutva két hajóállomás áll rendelkezésre: a Marina Grande, ahová a kispénzű turistákkal teli hajók futnak be (ide érkeztünk mi) és az elképesztő jachtkikötő, a Marina Piccola, amely a nagyon gazdagok játszótere. Nincs mese, Capri is egy csoda, amelynek minden látványosságát nyilván nem lehet megnézni egy-két nap alatt, ám ha valaki eljut Nápoly környékére, mindenképpen menjen el erre az elragadó luxusszigetre. Aki bírja a túrát (és persze maradt a pénztárcájában), buszozzon el a Nápolytól távolabb található Sorrento és Positano s az Amalfi-part nyaralóhelyeire. Mesés. Mielőtt hazaindultunk volna, nem hagytuk ki a San Paolo Stadiont, az SSC Napoli otthonát. Nem ultramodern, de nem is ezért mentünk, viszont ott játszott egykor az argentinok császára, Diego Maradona, El Diez, azaz „a tízes”. És igen: Nápolyt látni kell, de nem kell meghalni.