Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Béres Cseppel támogatják a pedagógusok egészségét

Az egészségvédelem területén elkötelezetten munkálkodó Béres Gyógyszergyár megbecsülését fejezi ki a pedagógusok felé, akik a jelenlegi járványhelyzetben is odaadással, jelentős erőfeszítéssel végzik áldozatos munkájukat. Ennek elismeréseként a tankerületi központokhoz tartozó általános iskolákban és gimnáziumokban tanító valamennyi pedagógus számára Béres Cseppet juttat el.

A 81.720 üveg készítményt, melynek piaci értéke közel 138 millió forint, dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke adta át Hajnal Gabriellának, a Klebelsberg Központ elnökének a vállalat szolnoki telephelyén, az eseményt megtisztelte jelenlétével és köszöntőt mondott Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is. Az immunrendszert támogató termékek kiszállítása minden tankerületi központba az őszi szünet alatt megtörténik – olvasható a Béres közleményében.

Fotó: OS / MTI

Az 1989-ben alapított Béres Gyógyszergyár a hazai egészségvédő piac vezető és meghatározó szereplője. A vállalat életében kiemelt fontosságú annak az erkölcsi örökségnek az őrzése és ápolása, melyet a vállalatalapító id. dr. Béres József, a Béres Csepp megalkotója életével, munkásságával példaként eléjük állított. A társadalomért vállalt felelősség, a segítő támogatás a részvénytársaság életében a megalakulástól fogva folyamatos, amely a mostani küzdelmes időkben, a koronavírus járvány idején, még nagyobb fontossággal bír – írják.

Az egész világnak, és így hazánknak is, rendkívüli kihívás a koronavírus terjedése. A Béres Gyógyszergyár 2020 tavaszán az egészségügyi intézményeknek, a járványügyi védekezés frontvonalában dolgozóknak, valamint az idős- és szociális otthonok lakóinak juttatott el nagy mennyiségű Béres Csepp adományt. A csütörtökön átadott készítményekkel a felnövekvő nemzedéket oktató és nevelő tanítókat, tanárokat kívánják támogatni, akik a mostani nehéz napokban is áldozatosan végzik munkájukat. Az adományból a tankerületi központok által fenntartott általános iskolák és gimnáziumok valamennyi pedagógusa részesül.

Dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke beszédében kiemelte: „Vállalatunk dolgozói nevében fejezem ki elismerésemet és megbecsülésemet a pedagógusok iránt, akik a jelenlegi járványhelyzetben is odaadóan és fáradhatatlanul végzik a gyermekek, a fiataljaink tanítását. Atyám nyomdokán haladva, sok évtizedes tapasztalattal magunk mögött, felelősen mondhatom, hogy a betegségekkel szemben a legeredményesebb és leghatékonyabb módszer a megelőzés, melynek kiemelkedően fontos eszköze a szervezet ellenálló-képességének erősítése, immunrendszerünk ”karbantartása„. Ehhez kívánunk támogatást nyújtani készítményünkkel, amely az őszi szünet után minden pedagógushoz eljut.”

Dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár úr köszöntőjében elmondta: „Az oktatási kormányzat preventív intézkedések egész sorát vezette be, melyek az iskolai fertőződés veszélyét a lehető legalacsonyabbra csökkentették, a láthatatlan ellenséggel vívott küzdelemben azonban minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni, Magyarországon ilyen a Béres Csepp is, ezért köszönetét fejezte ki a Béres Gyógyszergyár felajánlásért.”

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hangsúlyozta: „A Klebelsberg Központ és a tankerületi központok eddig is mindent megtettek a járványügyi védekezés érdekében. A járványhelyzetben kiemelten fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat, és odafigyeljen önmagára és másokra egyaránt. Ehhez érkezett az a nagylelkű felajánlás az általános iskolákban és középiskolákban tanító pedagógus kollégák részére a Béres Gyógyszergyártól, amelynek köszönhetően mindannyian kapnak az immunrendszer megerősítésére szolgáló készítményt. Hozzátette: gyermekeink jövője közös felelősségünk, éppen ezért köszönetet kell mondani azért, hogy a feladatot végző kollégáink egészségének a védelméhez ilyen jelentős segítséget kaptunk.”

Borítókép: Dolgozó csomagolja a Béres Cseppeket a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki gyárában 2013. október 2-án. Abban az évben négy termékkel bővült a hungarikumok gyűjteménye, köztük a Béres Cseppel.

Hozzászólások

akartuk egyáltalán tudni?
Tényleg sokkoló! Ennyi időt töltünk telefonnyomkodással életünk során
akcióterv részeként / 10 perce
Kötelező lesz az italospalackok visszaváltása
A szigorítást az alapvető környezetvédelmi okok mellett a hatékonyabb erőforrás-gazdálkodás is indokolja.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BUCZKÓ ANDRÁSNÉ életének 85. évében elhunyt. Temetése 2020. december 1-jén, kedden 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise december 2-án, szerdán 7 órakor a felső templomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SAS MÁTÉNÉ szül. Szabó Erzsébet 84 éves korában megpihent. Utolsó útjára 2020. november 26-án, csütörtökön 14 órakor kísérjük a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise aznap 7.30-kor a kiskanizsai templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. GOMBOS ISTVÁNNÉ szül. Fitos Erzsébet életének 85. évében elhunyt. Temetése 2020. november 27-én, pénteken 15.30-kor lesz a zalatárnoki temetőben. Gyászmise előtte 14.45-kor a helyi templomban. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Akik szerettetek és emlékeztek Rám, MOndjatok el értem egy imát. Emlékem itt hagyom köztetek, Mindenkitől búcsúzom: Isten Veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HENCZ ISTVÁNNÉ Márta néni életének 84. évében elhunyt. Temetése 2020. november 27-én, pénteken 8.45-kor lesz az olai temetőben. Előtte 7.45-kor gyászmise a Jézus Szíve templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYŐRFI JÓZSEFNÉ szül. Pais Mária szerető szíve életének 77. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2020. november 27-én, pénteken 9 óra 45 perckor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Lehet írni verset, idézetet, szépet, hogy édesanyánk voltál, megköszönjük Néked!" Szomorú szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, anyósom, nagymamánk, dédikénk VÍGH LAJOSNÉ szül. Decskó Mária 2020. november 22-én, 89. életévében elhunyt. Utolsó útjára november 27-én, pénteken 15 órakor kísérjük a nagykanizsai köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÁDI LÁSZLÓ életének 70. évében örökre megpihent. Temetése 2020. november 27-én (pénteken) 14 órakor lesz a diási temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászolja: szerető családja
"Ami neked csend és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS LAJOSNÉ szül. Grebenár Márta életének 80. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. november 30-án, hétfőn a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a karmacsi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERESE ÁRPÁD 72 éves korában örökre megpihent. Temetése szűk családi körben 2020. november 26-án, csütörtökön 11 órakor lesz a pálfiszegi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. Emlékük, mint lámpafény az estben, Kitündököl és ragyog egyre szebben És melegít, mint kandalló a télben, Derűs szelíden és örök fehéren. Szemünkben tükrözik tekintetük még S a boldog órák drága, tiszta üdvét Fölissza lelkünk, mint a virág a napfényt És élnek ők tovább, szűz gondolatként." (Juhász Gyula) Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapánk ID. MAGYAR GYULA 2020. november 11-én, életének 74. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben 2020. november 27-én 11.30-kor lesz a keszthelyi Új köztemetőben. Az emlékére tartott gyászmisére a koronavírus járványra való tekintettel egy későbbi időpontban, várhatóan 2021. tavaszán kerül sor a keszthelyi Karmel templomban. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEFNÉ GYÖRGYI életének 75. évében elhunyt. Temetése 2020. november 27-én, pénteken 12:30-kor lesz a Galamboki temetőben. Előtte 12:00-kor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÖRÖS GYULÁNÉ szül. Móric Irén életének 96. évében csendben megpihent. Utolsó útjára november 27-én, pénteken 13 órakor kísérjük a milejszegi felső temetőben. A személyes részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy DR. PATAYNÉ DR. VERSEGHY KLÁRA ANNA életének 90. évében, 2020. november 3-án csendesen eltávozott közülünk. 2020. december 4-én 14.30 órai kezdettel a keszthelyi új köztemetőben tartandó gyászszertartás után kísérjük őt utolsó útjára. Lelki üdvéért aznap reggel 8 órakor a Fő téri templomban tartandó misén imádkozunk. Varga Ákos és felesége
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk SIPOS TIVADAR Öcsi halálának 6. évfordulóján. Szerető családja
"Elmentél tőlünk, de szívünkben itt maradsz, el soha nem feledünk, örökké velünk maradsz!" Megtört szívvel tudatjuk, hogy SZENECSÁR ZOLTÁNNÉ szül. Kiss Etelka életének 83. évében elhunyt. Temetése 2020. november 25-én, szerdán 15 órakor lesz a baktüttösi temetőben, előtte gyászmise 14 órakor a tófeji templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul, csendesen átölelt az Isten." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PETŐ JENŐ volt csömödéri boltvezető életének 93. évében elhunyt. Temetése 2020. november 27-n, pénteken 15 órakor lesz a csömödéri temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise a pákai templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Tiéd a csend és a nyugalom, Miénk a könny és az örök fájdalom." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH KÁROLY üveges életének 71. évében elhunyt. Hamvait 2020. november 26-án, csütörtökön 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a Zalalövő-patakai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik mély gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZALAI NÁNDORNÉ szül. Kovács Ilona tanítónő életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. november 26-án, csütörtökön 12 óra 30 perckor lesz a zalaegerszegi Új temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZALAI NÁNDORNÉ szül. Kovács Ilona tanítónő 83 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2020. november 26-án 12.30-kor kísérjük a zalaegerszegi Új temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS GYULA életének 76. évében elhunyt. Temetése november 26-án, csütörtökön 13 órakor lesz a zalalövői temetőben. A személyes részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
vigyázat / 1 órája
Csak finoman: óvatos szexre inti az orvos a szívbeteg covidosokat
Akit zavar / 1 órája
Eltörölhetjük a Google szeme elől a nyomokat
Voltak azért jó perceik / 2 órája
Nyolcadik vereségét szenvedte el a szezonban a ZTE NKK
ZH
online / 2 órája
Zenei és táncgálával nyitja az évadot a járvány miatt bezárt milánói Scala
a trónörökös / 2 órája
Károly herceg és az erdélyi magyarok
munkálatok / 3 órája
Értékes leleteket találtak a Citadellán: elkezdődött az erőd megújítása (videó)