Az átfestett hercegprímás

A község az átvételt követően a hercegprímás fejét a művész beleegyezése nélkül valaki mással átfestette a képen.

Az 1740-es évektől Keszthelyen élő Vaszary család jobbágysorból küzdötte fel magát az iparosságon át az értelmiségi hivatásokig. Ketten közülük a legmagasabb egyházi és művészi rangig emelkedtek. Vaszary Ferenc egy keszthelyi szűcsmester fiaként született 1832-ben és Kolos néven lett előbb bencés szerzetes tanárból pannonhalmi főapát, majd 1891-től 1912-ig esztergomi érsek. Másodunokaöccse, az 1867-ben Kaposváron született Vaszary János a 20. századi modern magyar festészet kiemelkedő alakja. Szorosan ápolt rokonságuk oka, hogy a félárva Ferenc felnőtt testvére fiával, a festő édesapjával együtt nőtt fel.

Vaszary János tanulmányait nagybátyja támogatta anyagilag. Pályakezdését egyházi megrendelésekkel segítette, így kapott megbízást például Zalában a nagyradai plébániatemplom oltárképének megfestésére.

Vaszary János a Műcsarnok 1893-as tárlatán a nagybátyjáról készült arcképpel tűnt fel először nyilvánosan. A következő években több mint tíz festményen és rajzon örökítette meg kedves rokonát. Újdonság volt a főpap közvetlen ábrázolása, mely elüt a kortárs hivatalos képmásoktól.

Keszthely büszke volt nagy szülöttére – esztergomi érsekké választásakor fehér selyemre nyomtatva, a főpap arcképével jelent meg a Keszthely című hírlap. A hercegprímás sem feledkezett meg szülővárosáról, édesanyja emlékére százezer koronás Teréz alapítványt tett a szegény iparos családok megsegítésére. Keszthely képviselőtestülete hálából megrendelte díszterme részére Vaszary Jánostól a város jótevőjének arcképét. 1897-ben díszközgyűlés alkalmával leplezték le a 600 koronát érő portrét. A festmény azonban megbotránkozást keltett, ugyanis eltért az idealizált kultuszképtől, mellyel a város tisztelegni akart a hercegprímás előtt. A közönség szerint „ijesztő és halálmaszkra emlékeztető, hosszú sárga arcot tüntetett fel”, továbbá „kegyetlen és riasztó külsejével teljesen elüt a Vaszary Kolos jóságteljes, szelíd és nyájas arcától”, így azt a „meggyőződést váltotta ki, hogy a kép ily alakban az utódoknak át nem örökíthető”. Dr. Dunszt Ferenc apátplébános rögtön érintkezésbe lépett Kohl Medárd prímási titkárral, hogy a prímási udvarból, családias kérés formájában induljon ki a portré átalakításának kezdeményezése. Habár a titkár véleménye az volt, hogy az esztergomi káptalannál levő eredeti modell arckép sem fejezi ki Vaszary Kolos jóságos arcvonásait, az ügyben akkor nem történt előrelépés.

1908 körül Dunszt Ferenc a képviselők felhatalmazása nélkül adott megbízást és 50 koronát egy ismeretlen vándorpiktornak a kép korrigálására – a pénzt Nagy István városbíró a község pénztárából küldte neki.

A művész 1913-ban értesült az esetről. Az eltorzított kép megszemlélése után feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Nagykanizsai Törvényszéken, nyilvánosan kiállított képes ábrázolás útján elkövetett rágalmazásért. Művészi hírneve csorbítása miatt pedig polgári pert is indított, hogy Keszthely községet, mint tulajdonost kötelezzék a kép szakértő általi helyreállítására vagy annak megsemmisítésére és mindenesetre 2000 korona kár megtérítésére.

A községet képviselő Reischl Imre városbíró – védőügyvédje által – a periratban azzal védekezett, hogy a képviselők beleegyezése nélkül került sor a kép átfestésére, ezért nem vonható felelősségre a testület. Hozzáfűzte, „a hasonlatosság adja minden arcképnek az értékét és nem a készítő neve. Ha nem hasonló, akkor nem arckép, ezt az igazságot a művészet hangoztatásával letagadni nem lehet.” A felperesnek éreznie kellett volna, hogy az arcképnek jótevőjük „szegény gyermekeit” is ki kell elégíteni. Az alperes szerint, ha a képet eltávolítják a nyilvánosság elől és új arcképet festetnek mással, a felperes művészi neve nagyobb csorbát szenvedett volna.

A per idején kitört az első világháború, a festő önként jelentkezett katonai szolgálatra. A sajtóhadiszállásra osztották be. Szerb, galíciai, balkáni hadszíntereken készítette hadiképeit.

Közben a Nagykanizsai Törvényszék, majd a Pécsi Királyi Ítélőtábla is elutasította a művész keresetét. Az ügy eljutott a Kúriáig, mely 1916 júniusában kimondta: „A festőművésznek, mint szerzőnek személyiségi jogát sérti, ha műalkotását annak tulajdonosa a művész beleegyezése nélkül átfesteti és nyilvános helyiségben kifüggesztve tartja.” Az alsóbíróságok azért utasították el a keresetet, mert nem merült fel bizonyíték arra, hogy a község jóváhagyta Nagy István városbíró és Dunszt Ferenc képviselő-testületi tag intézkedését. Mivel azonban a képet az átfestés után visszahelyezték a tanácsterembe, a község, mint a kép tulajdonosa és birtokosa felelős a jogsértésért. Az ítélet egyik jelentősége, hogy a Kúria már az 1921-es szerzői jogi törvény előtt védte a szerző személyiségi jogát.

Végül a felek kiegyeztek. Keszthely város kötelezte magát, hogy a portrét helyreállíttatja és a művész kárpótlása helyett 500 koronát juttat a vak katonák javára. A képet Vaszary János ajánlására 1916 decemberében a Szépművészeti Múzeumba szállították, ahol Beer József Konstantin festőművész restaurálta. 1917 júniusától függesztették fel újra a tanácsterem falára a Keszthely nagyjait ábrázoló portrék közé. Még pontosításra vár, mikor került ez az ábrázolás a Balatoni Múzeumba, mely jelenleg a Festetics-kastély Oratórium termét díszíti.

A sors fintora, hogy Vaszary János ma a fenti történettel ellentétes okokból, éppen művészetének „elismeréseként” a leggyakrabban hamisított festőink között van.