nem csak rajongóknak

2017.10.21. 16:00

Az amerikai álom – Ford Mustang GT 5.0 V8 Fastback

V8-as szívómotor, kézi váltó, hátsókerékhajtás. Ebben a Mustangban minden benne van, amit egy autóőrült csak imádhat!

A modellváltások során ugyan sokat finomodott Mustang, de még mindig ugyanaz az autó, amely korábban is volt. Az űrtechnikájú sportkocsik között kicsit dinoszaurusznak hat mégsem róható ez fel negatívumként. Sőt! Pont ez a sármja. A dögös külsővel összhangban van a belső, legalábbis a V8-as motorral biztosan.

A retró stílus bent sokkal jobban érzékelhető. Fotó: Hilbert Péter

Az 5,0 literes, atmoszferikus blokk 421 lóerőjével nem éppen visszafogott szerkezet, ráadásul kellemes meglepetéssel szolgál: ahhoz képest, hogy egy nagy amerikai V8-asról van szó, kifejezetten pörgős. Nemcsak szereti, hanem igényli is a magasabb fordulatot, ha tempós haladásról van szó. Már alapjáraton csodás a hangja, ha pedig „odalépnek neki”, egyértelmű lesz, hogy egy amerikai izomautó csakis V8-assal az igazi – írja az automotor.hu.

7000-ig vígan elpörög a Ford változó szelepvezérlésű V8-asa!

Egy 17 mázsás, 4,8 méter hosszú kupé sosem lesz a szerpentinek királya, de ezzel a teljesítménnyel és a hátsókerékhajtással sok gumit lehet az aszfalton hagyni – bekapcsolt kipörgésgátlóval is megviccelheti a sofőrt. Ahogy fokozódik a tempó, úgy derül ki, hogy a futómű tartalékai nem állnak összhangban a motor teljesítményével, pontosabban nem érkezik annyi visszajelzés, hogy kiautózható legyen a potenciál. Az élmény viszont mindent megér. A kézi váltó rövid úton kapcsolható, férfias kezet követelő szerkezet. S, bár, meglepő, utazóautónak nagyon is beválik a Mustang. Futóműve egészen jól szűri ki az úthibákat, az ülései kifejezetten kényelmesek, és a hosszú végáttétel miatt 130-nál egyáltalán nem hangos. A sztereotípiákkal ellentétben pedig nem is annyira torkos a nagy V8-as, 13,0 liter alatt úgyis el lehet járni vele vele, hogy kihasználható a 421 lóerős teljesítmény.

Tág tartományban állítható, kényelmes ülések. A második sorban való utazás inkább csak elméleti lehetőség

Az amerikai életérzést persze nemcsak a motor, hanem az utastér is tolmácsolja. Zömében olcsó és egyszerű anyagokból épül fel (vannak hanyag részletek is). ennek ellenére hangulatos a belső.

Természetesen nem véletlen, hogy egyre több új Mustangot lehet látni az utakon, ár-érték arányban ugyanis nehéz fogást találni rajta. Az, hogy 14,3 millió Ft-ért kapható egy 421 lóerős, V8-as motor egy ilyen karosszériába csomagolva, nem indokol különösebb magyarázatot. Igazi üde színfolt az európai piacon!

Tekintélyből nincs hiány, a Grabber Blue fényezés pedig több mint látványos!

Jelenleg egyetlen más márka sem ad ennyi hengert és ilyen teljesítményt ekkora összegért. Lehet, hogy nem a legfinomabb szerkezet a Mustang, de hűen őrzi a lángot, amivel gyökeresen különbözik az európai konkurenciától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!