Helyi arcok

2019.09.28. 15:30

Amikor a megpróbáltatásokat felülmúlják az élmények – A zalaegerszegi Illés Barbara mesélt az El Caminóról

A 25 éves Illés Barbara idén nyáron járta meg a híres Szent Jakab-utat. A csaknem egyhónapos, 779 km-es távot jelentő zarándoklata során több nehézséggel is meg kellett birkóznia, mégsem adta fel. A végén annyira boldog volt, hogy a könnyeivel küszködött.

Németh Lilla

Küzdelmek árán, de célt ért Fotók: Illés Barbara

A fiatal lány évekig tervezgette, hogy nekivág a világszerte ismert és népszerű, ám cseppet sem könnyű zarándokútnak, de a félelmei visszatartották. Végül elengedte a kétségeit, és elhatározása olyan élményekhez juttatta, melyeket valószínűleg soha nem felejt el. Mindez arra ösztönzi, hogy a jövőben további álmait is megvalósítsa.

 

Küzdelmek árán, de célt ért Fotók: Illés Barbara

- Kezdjük az út tényszerű bemutatásával: mikor vágtál neki, mekkora távot tettél meg, milyen útvonalat jártál be, illetve mennyi ideig tartott?

- 2019. július 17-én indultam a francia úton, ami Saint Jean Pied de Port-ból indul, és Santiago de Compostela-ig tart. Ez a táv 779 km volt, ezt 27 nap alatt tettem meg. Eredeti tervem szerint innen busszal mentem volna az óceánhoz, először Muxiába, majd Finisterre-be, de közben úgy döntöttem, ezt a távot is gyalog teszem meg. Ez plusz 120 km-t és 4 napot jelentett.

- Mi motivált abban, hogy elindulj?

- Évekkel ezelőtt olvastam az El Camino-ról, ami már akkor elkezdett érdekelni, de nagyon távolinak tűnt, hogy eljuthatok oda. Az évek során azért fokozatosan vásároltam olyan felszereléseket, amire ott szükségem lehet, de akárhányszor komolyan elindultam volna, mindig visszatartott a félelem, a kényelem, a kifogások. Egy ideje már nem is foglalkoztatott a gondolat, de amikor július 12-én reggel felébredtem, úgy éreztem, egyhelyben tipródok és itt az ideje, hogy kiszakadjak a „mókuskerékből”, a komfortzónámból, és elengedjem a félelmet, ami visszatart. Egyszerűen éreztem, hogy most kell nekivágnom, öt nap múlva pedig már indultam is.

- Hogyan készültél fel rá, és mit vittél magaddal?

- Igazából sehogyan, gyorsan beszereztem a hiányzó felszerelést, és csak mentem. Szerintem nem is lehet erre az útra felkészülni, mert sokszor nemcsak fizikálisan, de szellemileg is próbára tette az embert. Nem számított, hogy valaki edzett vagy nem, a fizikai fájdalmak ugyanúgy jelentkeztek szinte mindenkinél. Csupán akarat, kitartás és alázat kell, hogy valaki végig tudja ezt csinálni.

Törekedtem arra, hogy mindenből a legkönnyebet vigyem – egy kicsit így is túlpakoltam a zsákom – a ruhákból pedig a gyorsan száradó anyagból készülteket választottam. Útközben ezek mellé jött még egy túraszandál, fejkendő, ami nagyon hasznosnak bizonyult melegben és hidegben is, fájdalom- és gyulladáscsökkentők, spray rovarok ellen, és az úton összeszedett kavicsok, melyek az itthoni capoeira óráimon használt berimbau hangszerhez tökéletesnek bizonyultak. Mindig volt nálam müzli vagy protein szelet, ezt a helyi boltokban be tudtam szerezni.

- Milyen nehézségek (akár fizikai, akár szellemi) merültek fel közben?

- Nagy nehézséget jelentett számomra az első két hétben a forróság. Hőségriadó volt, 40 °C körüli hőmérséklet 7-17 km-es távokkal, árnyék és víz nélküli pusztákkal két falu között. Itt volt egy pont, amikor gondoltam rá, hogy feladom. Nagyon fáradt voltam, és körülbelül 1 dl vizem maradt a forróságban a következő településig, ami 7 km-re feküdt. Itt mentálisan kellett erősnek lennem, hogy ne a vízre gondoljak folyamatosan, csak menjek. Szerencsére sikerült beérnem a faluba, melynek a szélén egy italautomata várt, ami akkor a legszebb ajándék volt nekem a világon.

A fizikai nehézségek a második napon kezdődtek. Rengeteg vízhólyag jött a lábamra, és két körmöm is el kezdett mozogni, ezt a rosszul megválasztott bakancsom okozta. Szerencsére sikerült ott beszereznem egy szuper kényelmes túraszandált, amiben az egész utat végigjártam, még esőben is. Ezenkívül a bokám és a térdem is fájt az első két hétben, sokszor szinte elviselhetetlenül, hozzá jött még egy arcüreggyulladás lázzal, valamint ismeretlen eredetű, égő, viszkető csípések, na meg a nehéz hátizsákom. Egy idő után szerencsére minden fájdalmam elmúlt, valószínűleg hozzászoktam a terheléshez. Szellemileg próbára tett, hogy túl kellett tennem magamat rajtuk, mert feladni semmiképpen sem szerettem volna. Annak ellenére sem, hogy sokszor úgy éreztem, most itt a vége.

Az út fizikai és szellemi megterhelést is jelentett a számára

- Milyen gondolatok járnak az ember fejében, amikor a sokadik kilométeren gyalogol?

- Hogy hol van már a következő falu. (Nevet.) A másik gyakori gondolatom az volt, hogy miért kellett eljönnöm, miért van itt a helyem, mit kell tanulnom. Nem néztem hátra, mindig csak előre. Nem foglalkoztam vele, hogy mennyi km-t tettem meg és hány van még vissza, csupán a jelekre próbáltam figyelni, megfejteni őket az út során, illetve azóta is. Gyakran el is felejtettem, hogy én most milyen sokat gyalogolok, vagy hol vagyok. Hamar természetessé vált, hogy felkelek, megyek, lefekszem, végig „otthon” éreztem magam az út során, mindenhol.

- Melyek voltak azok a helyek vagy élmények, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták rád?

- A legnagyobb élményeket apró pillanatok nyújtották, amiket a hétköznapokban észre sem veszünk. Egy felhő árnyéka a pusztában, észrevenni egy lovat egy távoli domb tetején, aki felett egy madár köröz, látni azt a szabadságot, ami nekik van. Szemtanúja lenni a nagy szeretetnek, ami egy idős tolókocsis néni és az unokája között van, akivel az ünnepélyt nézik. Megfigyelni a büszke nénit, aki a szamarát pórázon vezeti egy kis falucskában. Egy idős párt, akik kézen fogva mennek az El Camino-n, vagy egy daganatos beteg embert, aki nem adja fel, hanem úgy dönt, ő is sétál 800 km-t. Ezeken a csodás pillanatokon kívül azért egyet még kiemelnék. Cruz de Ferro-t, az El Camino egyik legfontosabb állomását. Itt egy nagy kőhalom található, közepén egy faoszloppal, aminek a tetején egy vaskereszt van. Az emberek megválnak a lelki gondjaiktól, jelképesen elhelyeznek egy követ, én is így tettem. Aznap mintha valóban egy hatalmas tehertől szabadultam volna meg, lefelé a hegyről csak úgy szökdécseltem. Finisterre és Muxia is nagy hatást gyakorolt rám: az óceán végtelensége, hangja, illata. Nem is gondoltam volna, hogy lehet olyan megnyugvást, békességet, szeretet és boldogságot érezni az életünkben, mint amit akkor éreztem. A szívem egy kis részét otthagytam, és biztos vagyok benne, hogy még vissza fogok térni.

Az óceán végtelensége is megérintette
A zarándokok megszabadulhatnak lelki terheiktől

- Mit éreztél akkor, amikor elérkeztél a végéhez?

- Az érzés leírhatatlan, de megpróbálom elmondani. Nekem a végét az eredeti tervem miatt a santiago-i katedrális jelentette. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással lesz rám a megérkezés. Az utolsó napokban már nagyon vártam, izgultam, de szomorú is voltam, mert tudtam, hogy hamarosan vége az útnak. Hihetetlen érzés volt, hogy meg fogom csinálni. Amikor megérkeztem a városba és megláttam a Santiago táblát, mintha lélekben egy másik univerzumba kerültem volna. A 4 km-es utat a katedrálisig szinte rohanva tettem meg, a szám szélét harapdálva, küzdve a könnyeimmel. Mikor megláttam a katedrálist, és az előtte lévő téren ülő több száz zarándokot, nem tudtam megszólalni, leültem én is és csak sírtam. Fél óra kellett, hogy magamhoz térjek és felhívjam az anyukám a nagy hírrel. Egyszerre éreztem nyugalmat, szabadságot, boldogságot és egy kis büszkeséget is.

Joggal lehetett büszke magára az út végén

- Miket adott neked ez a zarándoklat, miben változott az életed?

- Az út tanít, mindenkinek mást. Amire engem ösztönzött, az a kitartás, türelem, a bátorság és az alázatosság. Hatalmas erőt és energiát adott, sok jó és különleges emberrel találkozhattam. Már tudom, hogyha valaki igazán szeretne valamit és tesz érte, akkor az meg is valósítható. Többé nem tipródok egyhelyben, nemcsak álmodozni fogok a terveimről, hanem lépni is fogok annak érdekében, hogy elérjem őket. Sokkal magabiztosabb és határozottabb lettem, már le tudom küzdeni a félelmeim. De a legfontosabb dolog, amit megtanultam, hogy az élet egy kincs, és ha van, akit szerethetsz és aki szeret, egészséges vagy, van mit enned és van hol aludnod, akkor az életben mindened megvan ahhoz, ami a boldogsághoz kell.

- Volt már rá példa korábban, hogy hasonló próbatételnek tetted ki magad, vagy tervezed a jövőben?

- Eddig nem volt hasonló próbatételem, mert mindig csak álmodoztam róluk. Két év múlva szeretnék újra eljutni az El Camino-ra, ezúttal az Északi útra. Jövőre pedig egy kicsit más jellegű tervem van, számomra nagy lépés lesz, hiszen egy régi álmom fogom valóra váltani: önkénteskedni szeretnék egy afrikai árvaházban.

El Camino, avagy a Szent Jakab-út

Az El Camino eredendően keresztény zarándokút, azonban napjainkban már nemcsak a vallásosak merészkednek neki, hanem azok is, akik valamiféle válaszokat keresnek. Végállomása, mely többféle útvonalon is megközelíthető, Spanyolország Galicia tartományának fővárosa, Santiago de Compostela, ahova a legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón vitték át Jeruzsálemből a keresztényüldözés elől. 1993-tól az UNESCO Világörökség része, jelképe egy fésűkagyló.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!