Hasznos segítség

2019.06.22. 14:03

A polgárőröknek is köszönhető a bűntények számának csökkenése

A rendőrség és a polgárőrség közös munkája is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly minden eddiginél kevesebb, mintegy 186 ezer rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmény történt Magyarországon – mondta az országos rendőrfőkapitány Balatonföldváron szombaton.

Lajosmizse, 2014. július 20. Bûnügyi helyszínelõk a Lajosmizse közelében lévõ nyílt, erdõs területen 2014. július 20-án, ahol fegyveres ámokfutót tett ártalmatlanná a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik mesterlövésze. A vállon lõtt, 28 éves férfi engedéllyel tartott vadászfegyverével végzett a vele egy háztartásban élõ nagymamájával, és lelõtte a ház körüli állatokat is. MTI Fotó: Donka Ferenc

Forrás: MTI

Fotó: Donka Ferenc

Balogh János a huszonötödik alkalommal megtartott országos polgárőrnapon kiemelte: a polgárőrök 64 ezer alkalommal 550 ezernél is több szolgálati órát teljesítettek a rendőrökkel közösen 2018-ban, ami 300 rendőr teljes évi munkaideje.

A polgárőrök a közös szolgálatellátással növelték a rendet, és jelentős rendőri erőt kiváltva segítették a jogsértő cselekmények megelőzését, megszakítását, felderítését, tömegrendezvények biztosítását, eltűnt emberek felkutatását, s egyebek mellett az illegális fakitermelések elleni fellépést

- mutatott rá.

A rendőr vezérőrnagy szólt arról, hogy a polgárőrszövetség több mint 400 gépkocsit kapott az elmúlt években, feladatainak ellátását idén 150 újabb jármű, továbbá segédmotor-kerékpárok, kerékpárok és ezer digitális rádió-távközlő készülék átadásával is segítik. Úgy vélte: ennek eredményeként tovább javul a munkájuk hatékonysága, nő a biztonság.

A polgárőrség a továbbképzések terén is számíthat a rendőrségre, mert fontos, hogy tagjai naprakészek legyenek a jogszabályi változások, az új kihívások tekintetében – mondta.

Új közlekedésrendészeti taktika

Balogh János beszédében kitért arra is, hogy a rendőrségtől komoly aktivitást kíván a közlekedési balesetek megelőzése. Emlékeztetett rá, a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 2018 első felében volt a legmagasabb az elmúlt 10 év hasonló időszakaihoz viszonyítva, a halálos balesetek számát figyelembe véve pedig a tavalyi volt az elmúlt tíz év harmadik legtragikusabb éve. Ennek következtében a rendőrség változtatott közlekedésrendészeti felfogásán, taktikáján.

Ez év első öt hónapjában a személyi sérüléses közlekedési balesetek száma 7 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, a halálos kimenetelűeké pedig a legalacsonyabb volt az elmúlt 10 évben, ami az 1960-es évek halálos baleseti statisztikáját idézi – közölte az országos rendőrfőkapitány.

Álmodni sem merték volna

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy a polgárőrségnek ma olyan stratégiai partnerei vannak, amelyekről 25 évvel ezelőtt „álmodni sem mert”. Példaként Magyarország kormányát, a Belügyminisztériumot, a rendőrséget, a katasztrófavédelmet és a katonai szervezeteket említette.

Lezárult a polgárőrség technikai fejlesztésének nyolcéves időszaka, megújult a jogi környezet, korszerűbbé vált a polgárőrök oktatása, sikeresek voltak a szövetség szakmai programjai, s most már minden évben 9 millió szolgálati órát teljesítenek a polgárőrök

- fogalmazott.

Szavai szerint a magyar polgárőrség megőrizte identitását, egységét, szakmai arculatát, a polgárőrök munkája jó hatással van az ország stabilitására.

„A 63 ezer polgárőrt büszkeség töltheti el, hogy megbecsült tagjai lakókörnyezetüknek, Magyarországnak” – mondta Túrós András, hozzáfűzve, hogy a polgárőrség létét a lakosság, a politikusok, a rendészeti szervek és az önkormányzatok is szükségesnek tartják, a szervezet stabil működéséhez a jövőben is szüksége lesz a kormány, a Belügyminisztérium kiemelt támogatására.

Legfőbb cél a biztonság

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a 21. század első felének legnagyobb hiánycikke a biztonság.

A polgárőrök és a rendőrök közös munkája nélkül nem érhető el az a cél, amit biztonságnak nevezünk – hangoztatta, aki arra biztatott mindenkit, segítse a polgárőrök munkáját.

Holovits György Huba (Fidesz-KDNP), Balatonföldvár polgármestere azt mondta: a biztonság iránti vágy az egyik legalapvetőbb emberi, közösségi, társadalmi érzés és igény.

Itt, a Balaton partján, a turizmusból élünk, s nemcsak a helyiek, az üdülőtulajdonosok, hanem az évente ide érkező több százezer turista biztonságáért is felelnünk kell – mutatott rá.

Hangsúlyozta, hogy a 2300 állandó lakosú Balatonföldvár mindig is igyekezett élen járni a biztonság megteremtésében: területén két – egy szárazföldi és egy vízi – rendőrőrs mellett a rendszerváltás óta polgárőrség is működik, a település minden évben bűnmegelőzési tábornak ad otthont.

Borítókép: Polgárőr és rendőr együtt biztosít egy bűnügyi helyszínt Lajosmizse közelében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!