Mától lehet szavazni

2019.12.04. 15:10

A magyar lehet Európa legszebb karácsonyi vására!

A European Best Destinations független utazási portál idén is elindítja közönségszavazását arról, hogy a látogatók melyik karácsonyi vásárt tartják a legszebbnek Európában.

Magyarországot és Budapestet a napokban megnyílt Advent Bazilika képviseli a szavazáson.

A rendezvénysorozat tavaly a második helyet szerezte meg – maga mögé utasítva többek között Prágát, Brüsszelt és Bécset – idén pedig azzal a céllal néz a szavazás elé, hogy a közönség segítségével megszerzi Budapestnek az első helyet.

A rendezvény szervezői arra buzdítanak mindenkit, hogy adják le voksukat a vásárra.

A versengésben megszerezhető előkelő helyezés nem pusztán a rendezvénynek hozhat dicsőséget, de a magyar főváros további idegenforgalmi és kulturális értékeire is ráirányítja az európai utazók figyelmét egy ilyen turisztikai szempontból kiemelten fontos időszakban.

A szavazás november 29-től 10 napon át online zajlik, a közönség naponta egy voksot adhat le, és itt érhető el.

Az idén kilencedik alkalommal megnyílt Advent Bazilika az évek során Budapest egyik meghatározó turisztikai látványosságává, rendezvénysorozatává vált.

Számos hír és utazási portál mutatja be kihagyhatatlan úticélként, mint ahogy tette azt legutóbb a CNN is, mely elsőként említi a vásárt az ünnepi időszak budapesti programjait bemutató anyagában.

A rendezvénysorozat idén a már megszokott különleges gasztronómiai kínálat és minőségi kiállítók mellett az eddigieknél is több programmal, tematikus napokkal, interaktív szelfiponttal és egy 12 méteres karácsonyfával várja látogatóit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!