segíti a rászokást

2021.03.02. 07:30

A mentolos cigaretták korai halálozásra gyakorolt hatását vizsgálták

Negyven év alatt 378 ezer ember korai halálát okozták a mentolos cigaretták az Egyesült Államokban.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az 1980 és 2018 közötti csaknem negyven évben 378 ezer ember idő előtti halálában játszottak közre a mentolos cigaretták az Egyesült Államokban – derült ki a Michigani Egyetem (UM) kutatóinak új tanulmányából.

A tanulmány szerint nagyjából tízmillió dohányos szívott mentolos cigarettát az érintett időszakban.

A szakemberek egy már bevett modellt, valamint a National Health Interview Survey elnevezésű felmérést és egyéb nyilvános adatokat felhasználva vizsgálták a dohányzás prevalenciáját és a hozzá kapcsolódó halálozást a felnőtt korosztályban 1980 és 2018 között.

Ezután készítettek egy alternatív forgatókönyvet, amelyben megnézték, hogy miként alakultak volna a mutatók, ha az érintett időszakban nem lehetett volna mentolos cigarettát vásárolni.

Végül összevetették a két forgatókönyvet, hogy számszerűsítsék a terhet, amelyet a mentolos cigaretták róttak az amerikai egészségügyre 1980 és 2018 között.

– Az eredményeinek azt jelzik, hogy a mentolos dohánytermékek régóta jelentős hatással vannak a közegészségügyre és továbbra is súlyos egészségi kockázatot jelenthetnek – mondta David Mendez, az egyetem docense, aki a tanulmány egyik vezető szerzője volt.

A tanulmány szerint a mentolos cigaretta megfigyelt hatása a mentol szerepének tulajdonítható a dohányzásra való rászokásban és leszokásban.

A mentolos cigarettákat 1925-ben fejlesztették ki és az 1950-es, valamint 1960-as években váltak széles körben elterjedté. 2009-ben az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) lett a felelős a dohánytermékek gyártásának, terjesztésének és reklámozásának szabályozásáért.

Az FDA betiltotta az olyan ízesítéseket, mint a cukorka és a gyümölcs, de a mentolos dohánytermékeket nem.

A Population Assessment of Tobacco and Health elnevezésű tanulmány szerint

a dohányterméket valaha kipróbáló fiatalok 81 százaléka, míg a fiatal felnőttek 86 százaléka arról számolt be, hogy az általuk kipróbált első dohánytermék ízesített volt.

A tanulmány a Tobacco Control című folyóiratban jelent meg.

Borítókép: Illusztrációfotó / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!