kóstoló

2020.12.02. 08:00

Ezek Magyarország legjobb virslijei

A teszten a vásárlók megítélése szerint a legmagasabb kategóriába sorolt juhbeles termékek vettek részt.

Forrás: Shutterstock

Persze a cím csak kis túlzással igaz, hiszen, hogy kinek mi a jó, az ízlés kérdése. Másrészt ezek a virslik egy előválogatón estek át, vagyis volt pár előfeltétele, hogy ezen a kóstolón részt vehessenek – írja a Ridikül.

A prémium virsliket a következő kritériumok alapján választották ki a Made in Hungary Juhbeles virslik tesztje 2020-ra, ami a Dining Guide gasztronómiai magazin és a Bocuse d’Or Akadémia közös együttműködésében jött létre. Először is, húsból kellett készüljön, legalább 75 %-ban. Arról, hogy Magyarországon, ahol a legszigorúbb az élelmiszerkönyv, mit is nevezhetünk húsnak, a későbbiekben még érdemes szót ejteni.

A teszt alapja

A teszten a vásárlók megítélése szerint a legmagasabb kategóriába sorolt juhbeles virslik vettek részt. A virslinek tehát mindenképpen juhbélben kellett lennie, és végül, de nem utolsó sorban olyannak, amelyet önkiszolgálópultból lehetett megvásárolni, vagyis előre csomagolt. Erre persze mondhatjuk, hogy eleve kizártak néhány valódi minőségi terméket, ami igaz is, de így egyenlő feltételek mellett indultak a virsli rudak.

A teszten 10 hazai szakember vett részt, köztük Michelin csillagos séfek is, mint Széll Tamás, a Stand 25 séfje, Sárközi Ákos, a Borkonyha és a Textúra séfje. Az ítészek közt volt még Hamvas Zoltán a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Rosenstein Róbert, a Rosenstein Étterem, Barna Ádám, a Bisztró 42 és Lutz Lajos a Párisi Udvar Hotel séfje is.

Amit még talán fontos elmondani, hogy a szakemberek vakon kóstoltak, nem tudták, hogy melyik tálalás melyik virslit rejti. Így nem befolyásoltak korábbi tapasztalatok senkit.

A tesztelt virslik

A tesztelt virslik abc sorrendben a következők voltak:

  • 1. Aldi Bécsi virsli (76% sertéshús, 8% marhahús)
  • 2. Kaiser prémium juhbeles virsli 200g (75% sertéshús, 2% marhahús)
  • 3. Karát Bécsi Juhbeles virsli 2x200g (76% sertéshús, 8% marhahús)
  • 4. Lidl Dulano bécsi juhbélben (85% sertéshús)
  • 5. Pikok Bécsi roppanós virsli 500g (80% sertéshús)
  • 6. Priváthús Bécsi Roppanós virsli 200g (60% sertéshús, 10% marhahús)
  • 7. Sága ROYAL virsli 2x200g (85% sertéshús)
  • 8. Spar Regnum Juhbeles virsli 2x200g (75% sertéshús)
  • 9. Tesco Finest sertés bécsi hosszú virsli 230 g (72% sertéshús, 10% marhahús)
  • 10. Wiesbauer Prémium Bécsi virsli 2x200g (80% sertéshús, 4% marhahús)
  • 11. Wiesbauer Prémium Sacher virsli 320g (75% sertéshús, 3% marhahús)
  • Ó, milyen roppanós!

    Ami talán egyöntetűen elmondható ezekről a virslikről, hogy egyik sem csoffadt, löttyedt valami, ránézésre is elhisszük, hogy prémium minőségről van szó. Van tartásuk, és általában nem a roppanósságban keresendő a legnagyobb különbség köztük. A szakmai zsűri 5 szempontot vett figyelembe, az egyik ezek közül a roppanósság volt.

    A tesztelés további szempontja a virslik illata, aromája; szerkezete, állaga; ízharmóniája, és persze végeredményben az összbenyomás is számított.

    Hamvas Zoltán elmondta, az is fontos volt a tesztelésnél, hogy minden mintát új vízben főztek meg, és oly módon, ahogy azt a termék gyártója a leírásban a legideálisabbnak tartott. Vagyis volt olyan, amely hosszabb és akadt, amely rövidebb főzést, melegítést igényelt.

    Mi számít virslinek?

    De mielőtt az eredményeket elárulnánk, nézzük meg, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv mit is mond a virsliről, azaz mekkora és mit is kell tartalmaznia.

  • legfeljebb 26 mm átmérőjű lehet,
  • természetes vagy mesterséges bélbe töltött,
  • főzéssel hőkezelt, emellett füstölt, füstöletlen vagy füst ízesítésű,
  • homogén metszéslappal rendelkezik,
  • minimum 51 % hústartalommal bír,
  • csontokról mechanikusan lefejtett hús (msm) mennyisége maximum 10%,
  • víztartalma maximum 70%,
  • fehérjetartalma minimum 11%,
  • zsírtartalma 25%,
  • NaCl tartalma maximum 2,2%.
  • Hamvas Zoltán elárulta azt is, hogy a magyar gyártók miért vannak hátrányban a hasonló terméket előállító osztrák vagy német cégekkel szemben. A helyzet az, hogy jelenleg nincs egységes szabályzás az unióban, hogy mit nevezhetünk húsnak. Vagyis egyes tagállamok közt eltérő a hústartalom számítása.

    Jelen pillanatban a Magyar Élelmiszerkönyv szigorúbb paramétereket határoz meg, mint a szomszédos országok előírásai, és ez kedvezőtlenül befolyásolja a magyar termékeken feltüntetett színhús mennyiségét. Ez persze a magyar fogyasztónak jó, hiszen a hazai készítésű termékek azonos hústartalom mutatók mellett jobbak lehetnek, mint a külföldi versenytársaik.

    Sága, a nyerő

    Hogy mi a célja egy ilyen virsli tesztnek, azt is elárulta a Bocuse d’Or Akadémia magyar elnöke. Szilveszterhez közeledve egyre nagyobb lesz a kereslet és ilyenkor bizony nehéz eldönteni a hústermék pult előtt állva, hogy melyik virslit válasszuk. Nos, amit biztonsággal állíthatunk, hogy a tesztelt 11 termék jó eséllyel nem okoz majd csalódást. Persze, hogy végül mit választunk, ízlés dolga.

    Hogy az ízlésnek milyen fontos szerepe is van, mi sem bizonyítja jobban, mint a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt Sága Royal virsli értékelése. Ez a termék az elérhető 25 pontból, az összesített, átlagolt pontszámok alapján 18,7 ponttal végzett az élen. Ugyanakkor több séf szerint sem ez volt a legjobb, sőt, egyesek szerint inkább a középmezőnyt erősítette.

    A második és ötödik helyen szereplő termékek megítélése már egységesebb volt, bár itt is elmondható, hogy volt szórás a pontok közt.

    Így lett szinte holt versenyben másodiktól ötödikig:

  • (2.) 17,9 ponttal a Spar Regnum
  • (3.) 17,6 ponttal a Wiesbauer Sacher
  • (4.) 17,5 ponttal a Wiesbauer Prémium Bécsi
  • (5.) 17,4 ponttal a Pikok Bécsi roppanós virslije.
  • Érdekes megemlíteni, hogy bár összesítésben nem végzett jó helyen a Tesco Finest bécsi virsli, azonban többek véleménye alapján mondható, hogy helye lett volna az élbolyban.

    Azon kívül, hogy ízlésről felesleges vitatkozni az is látszik, hogy ha 10 szakember leül kóstolni, 11 magyar prémium virslit, jó eséllyel minimális különbséggel végeznek a teszten. Vagyis, van miből választani a szilveszteri vagy csak hétköznapi vacsorához is.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!