Irány a fesztivál!

2019.07.10. 20:02

Öt plusz egy sztár, akit mindenkinek látnia kell az idei Campuson

Természetesen ízlésfüggő, kinél hogyan csapódik le a július 17. és 21. között sorra kerülő debreceni Campus Fesztivál idei lineupja, de a felhozatalban már első ránézésre is sok olyan elem szerepel, amelyet egy magyarországi, fővárosi vérkeringéstől távol eső zenei fesztiváltól 2019-ben elvárhat a látogató.

Raffer Attila

Ami magabiztosan hordozza magában a hűha-faktort, az a következő: igen, tényleg az amerikai nu metal-legenda, Fred Durst fog ott rappelni a Békástól nem messze, ahol nem is olyan rég a kutyát sétáltattuk. Az már régóta nem újdonság, hogy a magyar könnyűzene krémje Tankcsapdástól, Quimbystől, Wellhellóstól idén is játszik majd a debreceni Nagyerdő fái alatt,

a Campus exponenciális növekedését, progresszióját immár a külföldi fellépők mennyiségében és minőségében kell vizsgálni.

És ha így nézzük, a szintlépés nem csak azok számára tűnhet látványosnak, akik nem követik szorosan a vidéki fesztiválok zenei felhozatalát, és mondjuk csak két-három évente pillantanak rá egy-egy lineupra, hanem a debrecenieknek és a környéken élőknek is, akik minden évben itt buliznak – írja ajánlójában a haon.hu.

Külföldi sztárokból tehát idén sem lesz hiány: a hajdú-bihari hírportál öt plusz egy olyan produkciót gyűjtött össze, amelyet nem ajánlott kihagyni, ha az ember ellátogat a debreceni bulira. A műfaji diverzitás világosan leszűrhető, ha a headlinerek listájára pillantunk, igen széles spektrumot fednek le ők így együtt, bár tény, hogy úgy néz ki, a legjobban az elektronikus tánczene rajongói járnak majd. Az ismertetők alatt természetesen jelezzük a fellépések napját, időpontját és helyszínét is, így vélhetően mindenkinek könnyebb lesz betáblázni a négy nagyerdei estét. Nézzük is, mire számíthatunk.

Helló, fiatalkor, helló, nosztalgia

A tengerentúlról indulva az egész világon végigsöpört a ’90-es évek végi, 2000-es évek eleji nu metal-hullám, amely olyan együtteseket termelt ki magából, mint a Linkin Park, a Korn, a Papa Roach vagy a P.O.D. Aligha kerülhette el őket az, aki ez idő tájt élte kamaszkorát, ezek a bandák komplett generációk zenei ízlésvilágát formálták; mindig akadt egy osztálytárs, aki beszerezte valamelyik együttes éppen aktuális nagylemezét akár CD-n, akár kazettán. A mateklecke mellett ezek is kézről kézre jártak, így az internetkorszak előtti viszonyokhoz képest relatíve gyorsan terjedtek, és az is beléjük botlott, akitől amúgy távolabb állt ez a zenei világ.

A kor és a műfaj egyik legnépszerűbb terméke a metalt hip-hoppal vegyítő Limp Bizkit volt, az ellentmondásos frontember, Fred Durst énekes-dalszerző vezetésével. Noha 1994-ben alakultak, első nagylemezüket 1997-ben jelentették meg Three Dollar Bill, Y’all címmel, az igazi áttörést viszont a két évvel későbbi Significant Other és főleg a 2000-ben kiadott Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water jelentette számukra, ezek már érezhetően teljesebbek voltak, mint a debütáló anyag. Utóbbin szerepeltek a dalok, melyekkel talán a mai napig a legtöbben azonosítják Durstéket: a My Generation, a My Way és a Rollin’ dallamait valószínűleg nemcsak a rajongók tudják felidézni. A Limp Bizkit Durst melletti másik húzóneve, Wes Borland gitáros 2001-ben otthagyta a csapatot, a 2003-as Results May Vary-t (rajta az Eat You Alive-val és a The Who-cover Behind Blue Eyes-zal) már nélküle csinálták meg. Borland egy évre rá visszatért, majd néhány esztendőnyi szünet következett a zenekar életében, eddigi utolsó nagylemezüket, a Gold Cobrát pedig 2011-ben adták ki.

Dursték élete mostanában turnézással telik, június vége óta Európában játszanak, megfordultak többek között Németországban, Luxemburgban és Hollandiában is, szetlistáik alapján pedig mindenhová magukkal vitték a legnagyobb slágereiket. Külön érdekesség, hogy július 6-i, párizsi koncertjükön egy vadonatúj dalt is hallhatott a közönség. Talán Debrecent is meglepik vele? Pár nap, és kiderül.

A Limp Bizkit szombaton 22.30-tól játszik a National Instruments Main Stage-en.

Nem csak egy srác a hálószobából

Végy egy fülbemászó dallamot, és járasd a csúcsra: Avicii ismert ars poeticáját fiatal előadók sora tette magáévá az elmúlt években. Köztük van a Nagy-Britanniában született, de édesanyja révén norvég származású Alan Walker is, aki még mindig csak 22 éves, de már szinte mindent kihozott a 2010-es évek közepét és második felét domináló elektronikus tánczene (EDM) világából, amit csak ki lehet hozni. Karrierjét, hasonlóan kortársai többségéhez, mezei hálószoba-producerként kezdte egy sima zeneszerkesztő programmal, és Soundcloudra, valamint YouTube-ra posztolgatta munkáit. Első igazi slágere a 2014-es Fade volt, de a világhírt és az össznépi elismerést a dal egy évvel későbbi újragondolt, felvokálozott verziója, a Faded hozta meg neki. Utóbbi monumentalitására beszédes adat, hogy a szám jelenleg alulról karcolja a 2 és fél milliárdos megtekintést, így jelenleg a 20. legnézettebb feltöltés a legnépszerűbb videómegosztón.

Walker viszont tett azért, hogy ne egyslágeres producerként emlékezzen rá a világ mondjuk ötven év múlva, és a Faded után is jó érzékkel csepegtette a modern popzene motívumrendszerét ugyan nem megreformáló, de abba jól illeszkedő, az EDM-sztenderdnél azért kreatívabban felépített potenciális rádióhimnuszokat, melyeket hol egyedül, hol kollaborálva jelentetett meg. De valljuk meg, ezt a népszerűséget nem fenntartani egy ennyire elsöprő sikerű debütálást követően azért művészet lett volna.

Fotó: Facebook / Alan Walker

A fiatal producer élő fellépéseket is vállal, dolgozott már együtt az ír Gavin Jamesszel, a tinisztár-énekes Noah Cyrusszal és a tortadobálásairól ismert DJ-producer Steve Aokival is, 2018-ban pedig megcsípte a 36. helyet az amerikai DJ Mag inkább marketing-, mintsem szakmai ütőképesség alapján rangsoroló évi top 100-as listáján (az azt megelőző évben pedig még előkelőbb pozícióban szerepelt). Ugyancsak tavaly jelent meg debütáló nagylemeze, a Different World, melyről a Billboard szakírója meg is jegyezte a létező egyik legnagyobb (de attól még igaz) zenei közhelyet: az album a táncparketten és a rádiókban is egyaránt megállja a helyét.

Alan Walkert pénteken 22.30-tól lehet meghallgatni a National Instruments Main Stage-en.

Jókor jó helyen

Az 1981-es születésű DJ-énekes-producer Willy William régi motoros a szakmában, viszont az elektronikus zene azon idősebb képviselői közé tartozik, akik megfelelően adaptálódtak a modern kor változó zenei igényeihez. Vagy inkább azok őhozzá? A damcehall/reggaeton/moombahton vonalon mozgó francia William 2003-ban kezdte alkotói pályafutását, eleinte mérsékelt sikereket aratott " target="_blank" rel="noopener">produceri munkáival, majd, mint arra az AllMusic egy cikke rámutat, 2009-ben Bordeaux-ba költözött, ahol csatlakozott a nagyjából hasonló szellemiségű Collectif Métissé zenei társulathoz. Erre az időre datálhatóak első szakmai sikerei is, több top 10-es dalt is megjelentetett, a csoporttal együtt pedig végigkoncertezték az egész világot. Ebben a korszakban remixelte Robynt, Jason Derulót és Macklemore-t is, majd 2015 környékén végképp szólókarrierjére helyezte a fókuszt. Először kiadta a Te Quiero című dalt, de ez csak részsikereket hozott neki – nem úgy, mint a következő száma, az Ego, melyet a fent említett zenei szaklap szerint William egyetlen éjszaka alatt vett fel.

Innentől pedig nem nagyon volt már megállás, a producer helyzetén pedig egyáltalán nem rontott, hogy a 2010-es évek derekán a dancehallt és a reggaetont a popzene elitköre is felfedezte magának, így a két műfaj népszerűsége ugrásszerűen megnőtt. A szintén 2 milliárdos megtekintés fölött járó Mi Gentét vagy a house felé kacsingató La La Lát egy bágyadt rádiós kapcsolgatás közben, vagy esetleg egy esti televíziós bulvárműsor háttérzenéjeként valószínűleg mindenki elkapta már, gyanítjuk, hogy William ezeket a campusos csokrából sem hagyja majd ki.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=iOxzG3jjFkY

Willy William csütörtökön 23.00-kor kezd a Hell Main Stage-en.

Ez még a jövő zenéje?

A svájci és dél-afrikai gyökerekkel is rendelkező DJ és producer, Daniela Niederer, azaz Nora En Pure első saját anyaga 2010-ben jelent meg, de a feltörekvő tehetségek közül kicsivel később a Come With Me-vel sikerült végleg kiemelkednie – ez a YouTube-statisztikákon is gyönyörűen meglátszik. A főleg tech- és progressive house műfajban alkotó Niederer nincs még 30 éves sem, ám ennek ellenére igen gazdag diszkográfiával rendelkezik, noha szerzői albuma még várat magára. A kislemezeket viszont egyszerűen ontja magából – ezeknek zöme az ugyancsak svájci Enormous Tunes lemezkiadó gondozásában jelent meg -, de készített már " target="_blank" rel="noopener">Essential Mixet a BBC Radio 1-nak is, az 1993 óta futó kétórás rádióműsorba pedig tényleg nem akárkik szoktak bekerülni.

Az már a fentiekből is kivehető, hogy Nore En Pure nem tűnik túlzottan lazítós típusnak: a fesztiválszezon közepén is hetente jelentkezik új mixszel a Purified Radio nevű podcastjében, mely éppen a napokban ünnepelte jubileumi, 150. adását. A Miami New Times-nak adott egyik interjújában meg is jegyezte, nem tudja, mikor pihent utoljára egy teljes hetet. Játszott már a Tomorrowlanden, illetve idén a Coachellán is, szóval jó úton halad afelé, hogy megvesse a lábát a legnagyobbak között.

Fotó: Facebook / Nora En Pure

Nora En Pure a csütörtöki lineupban kapott helyet, de szettje már péntekre csúszik: 1.15-kor veszi át a Pepsi Music Hall kormányrúdját.

Bólogatás a tengerentúlról

Az már önmagában nem semmi, hogy az USA-ból származó, délnyugati latin hip-hopot játszó Delinquent Habits 28 éve a pályán van, de hogy azóta gyakorlatilag folyamatosan aktívak, és emellett hangzásban hűek maradnak gyökereikhez, igazán elismerésre méltó.

Fotó: Facebook / Delinquent Habits

A Los Angeles keleti részén megalakult csapat 1993-as, azonos nevű demókazettája három évvel később fejlődött igazi albummá az RCA kiadónál. A lemezen producerként a Cypress Hill egyik alapítótagja, Sen Dog is közreműködött – sőt a rapper az Underground Connection című dalban vendégelőadóként is szerepelt -, így mondani sem kell, hogy az anyagon a korai Cypress stílusa érezhető.

A sportszeretőeknek talán ismerős lehet a csapat egyik leghíresebb száma, melyet a Nike is felhasznált az egyik legismertebb reklámkampányában: bizony, Cristiano Ronaldo és Zlatan Ibrahimovic több mint tíz éve a Return Of The Tres fanfárjaira párbajozott egymással, Eric Cantona moderálásában.

A triónak a mai napig nagy szerepe van a latin-amerikai hip-hop-kultúra ápolásában: műfajtársaikhoz hasonlóan előszeretettel használt megoldásuk a mariachi-zene motívumainak átemelése, szövegeikben pedig gyakran keveredik egymással az angol és a spanyol nyelv. Zenéjük műfajánál fogva talán jobban érvényesül egy füstös klubban, ahol az ugráló tömegtől egy gombostűt sem lehet leejteni, de fesztiválkörülmények között sem mozognak idegenül.

A Delinquent Habits a zárónapon, szombaton zenél 23.30-tól a Pepsi Music Hall színpadán.

Csak egy hang, de milyen hang

Nem könnyű feladat kiválasztani a 2019-es Campus Fesztivál legizgalmasabb fellépőjét, de a 25 éves Alice Phoebe Lou vélhetően igencsak elöl kapna helyet egy ilyen felsorolásban. Az énekesnő a Dél-afrikai Köztársaság egyik hegyvidéki területén nőtt fel, és a helyi Waldorf iskolába járt, ahol magába szívta a zene és a művészetek iránti szeretetet. Munkásságára nehezen húzható rá bármilyen műfaji besorolás, az indie folktól kezdve a blueson és az avantgárdon át a dream popig számos helyről merít ihletet, de ezen sokszínűség ellenére üzenete mégis világos, érthető, színpadi jelenléte pedig még videón keresztül is magával ragadja a hallgatót.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=NPH9j0qVM3A

Már fiatalabb korában, zenészkarrierjét megelőzően is gyakran megfordult Európában, volt idő például, amikor berlini metróállomásokon és parkokban játszott a járókelőknek, de előtte tűztáncolással is foglalkozott. A német fővárosban szerzett élményeiről a CafeBabelnek mesélt 2015-ben. Elmondta, hogy először tűztáncolni próbált, de az első produkciója alatt összesen egy eurót keresett vele, így kénytelen volt felkapni Baby Taylor gitárját, amit nagyon utált, erősítőt pedig egy ottani sráctól sikerült szereznie. Először a Knockin’ on Heaven’s Door című klasszikust játszotta el, erre már igazi tömeg gyűlt köré, így az egész természetesen anyagilag is sokkal jövedelmezőbb volt.

Fotó: Alice Phoebe Lou / Facebook

Később sorban hódította meg a koncerthelyszíneket és a fesztiválokat, közben pedig saját szerzeményeken is dolgozott. Paper Castles című második albumát idén adta ki, lemezkritikájában Lou hangjáról pedig így fogalmazott a Consequence Of Sound újságírója: „a szirének is hasonló énekkel köszönthették a görög vándorokat.”

Alice Phoebe Lou csütörtökön éjfél után, 0.15-kor lép fel az Atomerőmű Fénytoron Pódiumon.

Külföldi fellépők a 2019-es Campus Fesztiválon

  • Alan Walker
  • Alice Phoebe Lou
  • Amsterdam Klezmer Band
  • Delinquent Habits
  • Dog Eat Dog
  • Limp Bizkit
  • Nora en Pure
  • Satellites
  • Seafret
  • Willy William
  •  

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!