Szeretetre vállalkoznak

2018.10.25. 12:35

Akik egy gyermeket felkarolnak, azok egy közösséget is segítenek

A kormány fontosnak tartja a nevelőszülői hálózat erősítését és fenntartását, ezért országos kampányt indít.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában elmondta: a kampány célja, hogy megmutassák, mennyire fontos a nevelőszülői hivatás a társadalom számára.

„A nevelőszülő egy átmeneti gondoskodást vállal.

A gyermeket magához veszi, és ő mutatja meg, milyen úton járjon. Ezután megpróbálják a vér szerinti családjába visszagondozni, vagy örökbe fogadják. Az örökbefogadás pedig ebből a szempontból egy végleges állapot. Ott valaki az örökbe fogadott gyermeket sajátjaként, végérvényesen fogja nevelni” – mutatott rá Fülöp Attila.

Az államtitkár elmondta, hogy a kampány során mindenki számára szeretnék bemutatni a nevelőszülői hivatást. „Ha valaki kedvet érez ehhez, és az objektív feltételek teljesítésén túl megvan az a lelki plusz, hogy ezt a hivatást magának tudja választani, akkor ezt tegye meg” – fogalmazott.

Fülöp Attila szerint az is nagyon lényeges, hogy

a kampány a társadalom részére is világossá tegye, milyen fontos feladatot látnak el a nevelőszülők.

„Ha ők egy gyermeknek segítenek, akkor igazából az ott élő közösségnek segítenek. A tevékenységük ebből a szempontból nemzetépítő tevékenység is, hiszen a jövendőbeli életekről, gyermekekről van szó” – magyarázta az államtitkár.

A teljes beszélgetés:

Borítókép: illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!