Életmód

2016.11.13. 16:15

Vakarhatjuk a fejünket - de hogyan védekezzünk a fejtetű ellen?

Célzott odafigyeléssel megelőzhető a gyermekközösségekben megjelenő fejtetvesség, amely minden évben visszatérő jelenség ebben az időszakban.

Zalai Hírlap

A fejtetű elsősorban az általános iskolákban, de esetenként az óvodákban és bölcsődékben is megjelenik - hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Epidemiológia Központ.

A fejtetű fertőző betegséget nem terjeszt, ártalma elsősorban a viszketés és vakarózás, amely felsebzi a bőrt és ennek következtében másodlagos bőrgyulladás alakulhat ki. Elsősorban közvetlen érintkezés útján terjed, leggyakrabban úgy, hogy játék közben a gyerekek feje egymáshoz ér. Azonban egyik személyről a másikra bizonyos, közösen használható tárgyakkal (pl. sapkával, fésűvel, hajkefével) is átvihető.

Fontos, hogy otthon fordítsunk kellő gondot a rendszeres hajápolásra, a hajmosásra és fésülködésre valamint ellenőrizzük gyermekeink megfelelő tisztálkodását. Továbbá hasznos, ha időről időre átvizsgáljuk a gyermek haját, nincs-e benne élő tetű vagy serke. Előfordul, hogy a szülői gondoskodás ellenére közösségben mégis megfertőződik gyermekünk. Ilyenkor használjuk a gyógyszertárakban, drogériákban megvásárolható engedélyezett, bevizsgált tetűirtó szereket. A készítmények hatása vegyi úton érvényesül, így azok a lárvákat és tetveket biztosan elpusztítják. A tetűirtószereket bedörzsöléssel és bekenéssel alkalmazhatjuk. A kezelést követően különös gondot kell fordítani az elhalt serkék hajszálakról történő eltávolítására. Mivel a serkék cementszerű anyaggal erősen rögzítettek, erre a célra csak a sűrű fogazatú fésű vagy az egyenkénti (két köröm közé fogva, esetleg csipesszel) lehúzás alkalmas, de egy-egy serke a hajszállal együtt le is vágható. Gyermekközösségekben a védőnők rendszeresen ellenőrzik a fejtetvességet, szükség esetén a kezelést is elvégzik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!