Életmód

2013.12.06. 16:25

A szemorvosi vizsgálat más betegségeket is kiszűrhet

Mesterséges fényben és monitorok előtt töltjük életünk jelentős részét, ami alapvetően megváltoztatta szokásainkat és komoly kihívást jelent szemünk számára is.

Arany Gábor

Ritkábban és rövidebb ideig tekintünk távolabbra, mint eleink, hiszen ma mindenütt ott a számítógép, az okostelefon, a tablet, a GPS és még sorolhatnánk. Mind olyan eszköz, amit közelről nézünk. Ezzel fokozottan terheljük szemünk izmait, erre hívta fel a figyelmet Zsohár Gyuláné látszerészmester, az egerszegi Kandikó Optika üzletvezetője.

– Az úgynevezett fénytörési hibák nem szaporodtak meg az elmúlt években, de a szem fokozott terhelése mind több embernek okoz panaszt – mondta. – Nagyon sokszor túl aprók a digitális eszközök képernyőjén a részletek és ezt csak akkor látjuk élesen, ha a szemünk erőteljesebben fokuszál. Ilyenkor ritkábban pislogunk, ami szemszárasságot okoz. Mindezt eleinte észre sem vesszük, de nagyon megerőltető, ami rossz közérzetben, fejfájásban mutatkozik meg, később már a látás is korrekcióra szorul. Ezért ajánlott az évenkénti szemorvosi vizsgálat, ami alkalmas más betegségek, például magas vérnyomás, cukorbaj kiszűrésére is – mondta.

Dr. Fehér Mária szemészszakorvos Vörös Viktóriát vizsgálja; évente ajánlott felkeresni az orvost (Fotó: A szerző)

A korszerű diagnosztikai módszerek és a látszerészipar fejlődése kínál már megoldást. A monitor előtt dolgozóknak, illetve a digitális eszközt használóknak hasznos speciális bevonattal ellátott szemüveget hordani. Ezzel élesebb a kép, kevésbé fárad a szem. Ha már tízezreket áldozunk az informatikai apróságokra, érdemes pár ezret költeni a szemünk védelmére is. Ha pedig már a látásélesség is korrekcióra szorul, ami 45 éves kor felett szinte mindenkit érint, akkor ideális megoldás a multifokális lencse, ami a teljes távolságtartományban biztosítja az éleslátást.

– Néhányan idegenkednek tőle, de könnyű megszokni. Igaz, ez a szemüveglencse minőségétől, de még a viselő temperamentumától is függ. Ezért a kiválasztáshoz részletesen kikérdezzük az ügyfelet a nézési szokásairól, azaz mennyit olvas, használ-e számítógépet, mi a hobbija, vezet-e autót, milyen keretet szeretne hordani. Így készülhetnek el a teljesen személyre szabott szemüvegek – magyarázta.

– Az elmondható, minél szélesebb az úgynevezett látócsatorna és minél kisebb dioptriát kell áthidalni a távolra, illetve közelre látás között, annál könnyebb megszokni. Egy-két nap kell hozzá, eleinte különösen a lépcsőhöz érve igényel óvatosságot, hiszen ilyenkor lefelé nézünk, és a látócsatorna közeli, olvasáshoz használatos mezője kerül a szemünk elé – magyarázta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!