Életmód

2013.02.17. 20:37

A viselkedés alapvető szabályai

Tudni illik, mi illik, hangzott régen a tanács, amit ma is meg kellene fogadni. Most kezdődő sorozatunkban az alapvetőbb szabályokat ismertetjük.

Arany Gábor

A tudnivalók felfrissítésére Kuzma Péter zalaegerszegi tánc- és illemtanárt kértük.

- A középkorba visszanyúló hagyomány, hogy a tánctanárokra az illemszabályok okítása is hárul - kezdte a Gála Táncklub vezetője.  - Az első ilyen művet Thoinot Arbeau néven Jehan Tauborot francia pap írta 1588-ban. A tánccal foglalkozó Orchesographie című tanulmányban a viselkedés szabályaira is kitért, úgy tekintjük, hogy ez a mű indította el az illemoktatást. Ezért a mai napig a tánctanárok a feladatuknak tartják a viselkedés, a megjelenés, az öltözködés oktatását is. Miként kell bemutatkozni, felkérni - tette hozzá.

Tegyük hozzá: szinte minden helyzetre külön szabályok vonatkoznak. Munkahelyen, kiránduláson, étteremben, bálban, a politikai életben más és más érvényes, ez rendkívül összetett tudáshalmaz, nem véletlenül külön szakma már a protokoll-szakértőké. Fontos lenne, hogy az emberek életébe beépüljenek a legalapvetőbb illemszabályok: szerencsés esetben ezeket otthon el is tudják sajátítani fogalmazott.

Távozáskor először a férfi veszi fel a kabátot, majd felsegíti a hölgyét. Fotó: Pezzetta Umberto

Lássuk az alapokat: öltözet, megérkezés, találkozás, bemutatkozás, tegezés-magázás.

Az alkalomhoz illő ruhát válasszunk, se túl, se alul ne öltözzünk. Egyszerűbb eseményhez például ne vegyünk szmokingot. Érdemes tudni, hogy a frakkhoz fehér, a szmokinghoz fekete csokornyakkendő illik. A komolyabb rendezvények meghívójában pedig egyértelműen jelzik, milyen öltözet az elvárás utalt rá Kuzma Péter.

Megérkezés: az udvarias férfi előre megy, kinyitja és tartja az ajtót, amíg a hölgy belép. Ha lépcső következik és felfelé vezet, akkor a férfi előre engedi a hölgyet, ha lefelé, akkor előtte megy. Ha bármi történik, például megbotlik a nő, akkor tud neki segíteni. Megérkezéskor a kabátot a férfi veszi le a hölgyről és utána a sajátját. A ruhatárba is ő viszi és hozza, mert nem várható el a hölgytől, hogy a tömegen átvágjon. Távozáskor pedig a férfi gyorsan felveszi a kabátját és utána segíti a hölgyét, hogy ne neki kelljen várnia a partnerére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!