Csúcsok csúcsa

2019.05.21. 10:58

Ismét megdöntötte saját világrekordját a Mount Everesten egy serpa

Kami Rita nepáli serpa kedden 24. alkalommal jutott fel a világ legmagasabb hegycsúcsára.

Forrás: Shutterstock

A 49 éves hegyi vezető a kedvező időt kihasználva kedden kora reggel egy indiai csoport élén ért fel a 8848 méter magas Mount Everestre (Csomolungma), hat napon belül másodszor hódította meg a csúcsot – közölte Mira Acsaria, a nepáli turisztikai minisztérium képviselője.

Május 15-én szintén saját korábbi rekordját döntötte meg, amikor 23. alkalommal jutott fel az Everestre.

Kami Rita a katmandui központú Seven Summit Treks expedíciószervező cégnél dolgozik, társaival külföldi mászóknak segítenek a Himalája hegyein. Kollégái közül ketten közelítették meg a rekordját, Apa Serpa és Phurba Tasi, akik mindketten 21-szer érték el a világ tetejét.

Kami Rita úgy nyilatkozott, hogy a 25. mászás után befejezi a hegyi vezetést.

A helymászó az Everest árnyékában elterülő Thame faluban nőtt fel, 1992-ben kezdte pályáját, két évvel később, 24 évesen kapaszkodott fel először a hegyre, azóta szinte minden évben meghódítja.

Apja volt az első serpák egyike, akiket külföldiek magashegyi kalauzolására alkalmaztak, Kami Rita pedig átvette az örökséget.

A Mount Everest mellett feljutott a 8611 méteres K-2-re, a 8201 méteres Cso-Ojura, a 8156 méteres Manaszlura, a 8516 méteres Lhocéra, és a 8091 méteres Annapurnára.

A Himalájában élő serpa népcsoport tagjai többnyire jakpásztorok és kereskedők voltak, amíg Nepál az 1950-es években meg nem nyitotta határait. Kitartásuk, a hegyekben szerzett ismereteik, tapasztalataik és az oxigénhiányt génjeik miatt jobban elviselő adottságaik miatt hamarosan keresett vezetőkké és teherhordókká váltak, nevüket így gyakran a hegyi vezetőkkel azonosítják.

A tavaszi mászószezonban 378 mászó 41 csoportja kapott engedélyt, hogy elinduljon az Everestre, ugyanennyi nepáli hegyi vezető segíti őket. Sokan már nekivágtak, több tucatnyian várhatóan a héten kezdik a túrát. Mintegy ötezer mászó hódította meg a Csomolungmát 1953 óta a minisztérium nyilvántartása szerint. A turizmus a világ legmagasabb 15 csúcsának otthont adó himalájai ország egyik fő bevételi forrása.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!