szlovénia

2018.12.06. 16:36

Több mint kétezer éves aranyérmével díszített bronzövet találtak

A feltárt sírokból kerámiaedények és vasfegyverek is előkerültek.

Forrás: Shutterstock

Kr.e. 3. századi aranyérmével díszített bronzövet találtak szlovén régészek a délkelet-szlovéniai Bela Krajina régióban, Podzemelj település Pezdricevi mező lelőhelyén, ahol korábban több sírhelyet is feltártak – közölte a helyi sajtó.

Az ásatások 2016 nyarán kezdődtek és 15 sírboltot tártak fel idén áprilisig. A régészeket – mivel nem számítottak értékes felfedezésre – meglepetésként érte a ritka lelet – írták a lapok.

Peter Kos archeológus, a kor szakértője szerint a lelet kelta, Nagy Sándor pénzérméjének utánzata, amely Niké és Athéné istennőt ábrázolja.

Lucija Grahek, a szlovén régészeti intézet munkatársa elmondta: az aranyérme ritka felfedezésnek számít Szlovéniában. Tudomása szerint ez a harmadik aranyérme, amelyet szlovén területen találtak.

Úgy vélte: a felfedezés azért is értékes, mert a legtöbb ilyen érmét fémkeresővel találtak meg, vagy folyómederben bukkantak rá.

A most felfedezett érmét zárt sírban találták, a bronzövön lévő helyzete egyértelmű, a sírban talált szerves anyagok pedig szénizotópos vizsgálattal meghatározhatják a pontos korát, ami tovább növeli a találat értékét, és hozzájárul a szlovén és európai tudomány fejlődéséhez – tette hozzá.

A feltárt sírokból kerámiaedények és vasfegyverek is előkerültek.

Az elemzés feltárhatja a temetkezési szokásokat, mert a sírokban nem találtak emberi maradványokat. A régészeti leletanyag tudományos kutatása és feldolgozása után a tárgyakat átadják a metliki Bela Krajina Múzeumnak – hangsúlyozta Grahek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!