800 holttestet exhumálnak

2020.07.22. 18:00

Tizennégy évig titkolta a horvát régész, hogy világháborús tömegsírra bukkant

A második világháborúban partizánok által lemészárolt több mint nyolcszáz ember holttestét exhumálták a szlovén határ melletti, nyugat-horvátországi Jazovka Jama-i tömegsírból – közölte kedden a védelmi minisztérium.

Forrás: Ministarstvo hrvatskih branitelja

Az áldozatok többsége a második világháborúban harcoló, fogságba esett horvát domobran (honvédek) és usztasa katona volt, de voltak köztük egészségügyi dolgozók és apácák is, akiket a partizánok 1943-1945 között több zágrábi kórházból hurcoltak el, sebesült katonákkal együtt.

A tömegsírra Mladen Kuka károlyvárosi (Karlovas) barlangász bukkant rá, és 14 év titokban végzett kutatása után felfedezését 1989-ben hozta nyilvánosságra. Tíz évvel később, 1999-ben barlangászok Zarko Danilovic patológus segítségével elkezdték nyilvántartásba venni a holttesteket, anélkül, hogy a felszínre hozták volna őket. A 40 méter mély gödörben az első maradványokat a nyílástól 30 méterre találták meg.

A kutatások szerint az áldozatokat megkötözték és többségüket tarkón lőtték.

Ugyanakkor nem egyszerre végezték ki mindnyájukat, egyeseket az 1943-as krasicai csata után, másokat 1945 májusában, a háború befejeztével mészároltak le.

A Jazovka Jamai-i tömegsírból exhumált földi maradványokat, amelyeket július 13-17. között hoztak a felszínre szakemberek, a zágrábi kriminalisztikai intézetbe szállították, ahol antropológiai vizsgálatnak vetik alá. Ezt követően méltó nyugalomra helyezik őket. Az emléktemető helyszínéről a minisztérium még egyeztet a helyi önkormányzattal és plébániával, valamint azokkal a civil szervezetekkel, amelyek az áldozatok emlékét őrzik.

A tárca közleményében azt írta: a Jazovka Jama-i tömegsírban talált emberi maradványok exhumálását a zágrábi megyei bíróság rendelte el annak a törvénynek az alapján, amely a második világháborúban és az az utáni időszakban elesett katonák felkutatásáról, a katonatemetők létesítéséről, elrendezéséről és fenntartásáról szól.

A nácikkal szimpatizáló horvát alakulatok és a kommunista partizánok között súlyos összecsapások zajlottak a második világháborúban. A háború végén a partizánok véres leszámolásokat hajtottak végre a németekkel és a németekkel szimpatizáló horvátokkal szemben.

A horvát belügyminiszter egy korábbi közlése szerint az országban 840 második világháborús tömegsír van, a szomszédos Szlovéniában 600, Bosznia-Hercegovinában pedig 90.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!