Ország-világ

2020.09.03. 13:09

Szökőkútba rejtve találták meg a város polgármesterének szívét

Pierre David alkoholban tartósított és egy fémládikába elhelyezett szívét augusztus 20-án fedezték fel a róla elnevezett szökőkút felújítási munkálatai közben a kelet-belgiumi Verviers-ben – adta hírül a The Brussels Times című, angol nyelvű belga napilap internetes oldala. A város illetékesei kedden számoltak be a felfedezésről.

A különleges megbecsülésnek örvendő polgármester mellszobra

Forrás: Wikipedia

Az egykori polgármester szívének nyughelyéről évtizedek óta legenda keringett a városban, amely szerint amikor Pierre David 1839-ben meghalt, a város vezetősége úgy döntött, hogy kiveteti a szívét, amelyet először a városházán őriztek, majd a tiszteletére emelt szökőkútba helyeztek. A ládikán szereplő felirat szerint „Pierre David szívét 1883. június 25-én helyezték el ünnepélyesen az emlékműben”.

David 1798-tól látott el városirányítással kapcsolatos feladatokat egészen haláláig, először mint a város legmagasabb rangú tisztviselője, majd az 1830-ban kirobbant belga szabadságharc után polgármesterként.

A különleges megbecsülésnek örvendő polgármester mellszobra
Fotó: Wikipedia

A forradalom után neki köszönhetően költözött ismét béke a városba, amelynek létrehozta első tűzoltóságát és középiskoláját. Személyét nagy tisztelet övezi, a városban mellszobrok őrzik az emlékét és utcákat neveztek el róla.

A szívét őrző fémládikát a város szépművészeti múzeumában lehet megnézni szeptember 20-ig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!