Nancsao birodalom

2021.01.18. 17:14

Ősi templomegyüttes maradványaira bukkantak Kínában

Ősi templomegyüttes maradványait fedezték fel a Tali városban folyó ásatásokon, Kína délnyugati Jünnan tartományában.

Forrás: Shutterstock

A templomegyüttes a Nancsao birodalom idejéből származik, amely a Tang dinasztia uralkodása (618-907) alatt jött létre közölte a tartomány kulturális örökségi és régészeti kutatóintézete.

A Taliban végzett ásatásokon 14 építmény alapjait tárták fel, 63 kőfalat és 23 csatornát is találtak. Több mint 40 tonna cserepet, és mintegy 17 300 más leletet, köztük agyagedényeket is feltártak közölte Csu Csunghua, a régészeti projektet vezető kutató.

Tavaly január és július között a régészeti helyszín 6000 négyzetméteres területén végeztek ásatásokat Tajhótól 600 méternyire. Tajho volt Nancsao állam első fővárosa, miután a paj törzs egyesítette az Erhaj régióban élő hat törzset.

Az ásatáson a régészek találtak egy cserepet, amelynek felirata „Buddha sarira, amit a kormány ereklyeként őriz” arra utal, hogy a templomegyüttes Tajho fontos vallási színtere volt, és feltehetőleg egy buddhista mester maradványait őrizhette. A sarira sok jelentéssel rendelkezik, de sokszor használták buddhista ereklyékkel kapcsoltban. A buddhista mesterek maradványainak leírásában gyakran szerepelt, hogy kristályos gyöngyöket vagy gyöngyszerű tárgyakat tartalmaztak.

A régészeti feltárás keleti részén tégla- és cserépégető kemencéket is feltártak.

A Nancsao birodalom a mai Jünnan tartományt és Szecsuán, valamint Kujcsou tartomány egy részét foglalta el. Tajho volt a régió politikai és kulturális központja.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!