Karma

2021.08.07. 19:50

Mentősöknek mutatott be a gátlástalan motoros, hamar meg is bánta

Elképesztő történtet osztott meg az Országos Mentőszolgálat a közösségi médiában.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Origo cikkében számol be arról a posztról, amely az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) hivatalos Facebook oldalára került ki. A közösségi oldalon megosztott bejegyzésben egy elképesztő és tanulságos sztori olvasható, amely nem csak a hazai közlekedési morált, de a mentősök áldozatkész hozzáállását is jól jellemzi.

Az állomáshelyükre tartottak Pest megyei mentősok a múlt hétvégén, amikor az egyik kanyarban váratlanul egy motoros húzott el hatalmas sebességgel a mentőautójuk mellett. Bár az előzés csak pár másodpercig tartott, ő ezalatt nemzetközi jelzéssel is láthatóvá tette sértettségét, amiért a mentő szabályosan közlekedve feltartja őt.

A jelenet után következő említésre méltó közúti esemény 15 kilométerrel később történt az útvonalon, ahol hirtelen feltorlódott a forgalom. Kiderült, hogy pont a pofátlan motoros bukott nagyot a sor elején, így az életmentők azonnal segítségére siettek. Megvizsgálták, az imént még középső ujját mutató, 60 éves férfit, aki szerencsére könnyebb sérüléssekkel megúszta a száguldást. Végül stabil állapotban szállították kórházba, és később elnézést kért a korábbi méltatlan gesztusáért.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!