mérföldkő

2018.03.05. 12:30

Már dolgozik egy robotorvos a világon

Igaz, még egy igazi, hús-vér ember ellenőrzi munkáját.

Megkezdte „gyakornoki” idejét egy mesterséges intelligenciával rendelkező orvosasszisztens Kína Anhuj tartományának egyik kórházában: az AI orvosasszisztens nevet viselő rendszer meghallgatja az orvosok diagnózisait és automatikusan elkészíti az esetjelentéshez szükséges elektronikus dokumentumokat.

Hu Csing-jün, a Suangkangi Egészségügyi Központ igazgatója szerint a robotasszisztens képes gyorsan áttekinteni a páciensek eseteit és a hasonló esetek adatai alapján gyógyszereket javasolni, receptet írni. Jelenleg ugyanakkor a rendszer diagnózisjelentéseihez és receptjeihez továbbra is szükség van egy orvos jóváhagyására.

A rendszert a sencseni iFlytek cég fejlesztette ki a Csinghua Egyetemmel együttműködve. A cég orvosi robotja sikerrel, magas pontszámmal teljesítette a kínai orvosi vizsgát, mely az orvosi engedélyhez szükséges.

Ez volt a világ első robotja, amely átment valamely ország orvosi vizsgáján.

A cég szerint a doktorasszisztens fejlesztésekor optimalizálták a robottechnológiát, intelligens hangfunkcióval és tanulási képességekkel látták el.

Borítókép: Public Domain Pictures

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!