Kiút a létbizonytalanságból

2017.11.18. 13:36

Ma négyszer annyi időskorú ül a japán börtönökben, mint 20 éve

Japánban tavaly csaknem 2500 volt a börtönbüntetését töltő 65 év felettiek száma, ami négyszer nagyobb az 1997-es évhez képest – derült ki a japán igazságügyi minisztérium által pénteken közzétett jelentésből.

A beszámoló szerint a börtönbüntetésüket töltő 65 év feletti emberek bő 70 százaléka visszaesőnek számít.

Ota Tatszuja jogász vizsgálatot indított e jelenség okainak feltárására. Tanulmányából kiderül, hogy a börtönbe került időskorúak nagy része a szociális elszigetelődés és a szegénység elől menekülve inkább a bűn útjára lép, vállalva, hogy akár börtönbe kerül. Sokan közülük valójában hajlékot keresnek maguknak a börtönökben. 

Japánban ugyanis az átlagnyugdíj 78 ezer japán jen (bő 183 ezer forint), ami a helyi árakhoz képest nem elegendő az alapvető létszükségletek kielégítésére. Ezért sok japán nyugdíjas vállal részmunkaidős állást, vagy bűncselekményt követ el, aminek következtében akár „lakásproblémája” is megoldódik.

Az időskorú japán bűnözők számának növekedésével szemben a bűnözés mértéke történelmi minimumot ért el 2016-ban – áll a jelentésben.

Bortókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!