Járvány

2021.11.26. 09:40

Legkevesebb félmillió ember életét menthette meg az oltás Európában

A WHO-dokumentum szerint az oltási kampány kezdete óta egyedül a 60 évesnél idősebbek korcsoportjában, 33 európai országban 470 ezer ember életét sikerült megmenteni az oltás révén, amely segít megelőzni a legsúlyosabb tünetek kialakulását. A becslés a fiatalabb korosztályokra vonatkozó adatokat nem is tartalmaz.

Csak Európában legkevesebb félmillió ember életét menthette meg a koronavírus elleni oltás – írta csütörtökön ismertetett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koppenhágai székhelyű európai irodája.

A WHO összesítéséhez az európai régióhoz tartozó 53 ország közül húszból – köztük Németországból, Törökországból, Hollandiából és Oroszországból – nem álltak rendelkezésre adatok.

Az Egészségügyi Világszervezet számításai szerint Nagy-Britanniában 160 ezer, Franciaországban pedig 39 ezer ember életét sikerült megmenteni a védőoltásokkal.

Hans Kluge, a WHO regionális hivatalának elnöke ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a védőoltások pontosan azt teszik, amire hivatottak: „életeket mentenek azzal, hogy nagyfokú védelmet nyújtanak a betegség súlyos lefolyása, illetve az elhalálozás ellen”. „Egyes országokban az oltások nélkül kétszerese lenne a halálozási szám” – tette hozzá.

Az Európai Unió lakosságának 67,7 százaléka kapott oltást eddig. Az egyes tagállamok között ugyanakkor jelentős eltérések vannak az átoltottság szintjét illetően. Portugáliában ez a mutató 86,7 százalék, de például Bulgáriában mindössze 25 százalék.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!