ünnep

2020.11.23. 16:10

Kedden állítják fel a Parlament előtt az Ország Karácsonyfáját

Nagy előkészületek után hétfő délelőtt kivágták Székesfehérváron azt az ezüstfenyőt, amely idén az Ország Karácsonyfája lesz.

Székesfehérvár, 2020. november 23. Az ország karácsonyfájának felajánlott fenyõ kivágásához készülnek tûzoltók Székesfehérváron 2020. november 23-án. MTI/Vasvári Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A fát a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vágták ki a Surányi utcai ház kertjében, majd daru segítségével a Magyar Honvédség speciális szállítójárművére emelték. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint holnap délelőtt állítják fel a négy tonna súlyú fenyőt az Országház mellett.

Daruval emelik az ország karácsonyfájának felajánlott fenyőt Székesfehérváron
Fotó: Vasvári Tamás / MTI

A munkálatokat végignézte Molnár Imre tulajdonos is, aki elmondta: családjukban már tavaly felmerült a gondolat, hogy felajánlják a fenyőt, de végül idén került rá sor. Az interneten keresztül tették meg a felajánlást, fényképekkel bemutatva az illetékeseknek a fenyőt, amely elnyerte a döntéshozók tetszését.

A tulajdonos nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az eddig a házuk előtt álló fából lesz az Ország Karácsonyfája.

Megjegyezte, hogy az ingatlan előző tulajdonosa ültette negyven évvel ezelőtt a mostanra 15 méter magassá, 70-80 centiméter törzsátmérőjűvé erősödött ezüstfenyőt, amely akkor is karácsonyfaként szolgált, és „most ismét ezt teszi, de az egész ország örömére”.

Daruval emelték a szállítójárműre a tűzoltók és katonák a fát
Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Molnár Imre elárulta azt is, hogy két egyetemista gyerekükkel közösen, vasárnap mennek a gyertyagyújtásra és akkor megnézik az általuk felajánlott fenyőt, mint az Ország Karácsonyfáját.

Borítókép: Az ország karácsonyfájának felajánlott fenyő kivágásához készülnek tűzoltók Székesfehérváron 2020. november 23-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!