bibliai hagyomány

2021.09.15. 07:00

Jom kippurt, vagyis az engesztelés napját ünnepli a zsidóság

Idén szeptember 15-én napnyugtakor köszönt be és másnap estig tart a zsidó vallás legfontosabb, legszentebb és legnagyobb ünnepe, a jom kippur, azaz az engesztelés ünnepe, népies nevén a hosszú nap.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A bibliai eredetű ünnep a zsidó naptár szerinti hetedik hónap, azaz tisri hónap 10. napján van, így a Gergely-naptár szerint évente változóan szeptember vagy október valamelyik napjára esik. A héber naptár luniszoláris, azaz kombinált Nap-Hold naptár: hónapjai holdhónapok, újholdtól újholdig tartanak.

Zsinagógai naptárnak is nevezik, mert a világ zsidósága vallási célokra csak ezt használja.

A jom kippur jelentőségét mutatja, hogy a hívő zsidók egy teljes hónapot (elul) és még tíz napot szentelnek a felkészülésre,

az ünnepet mintegy felvezeti a zsidó újév (rós ha-sána), és levezeti a nem sokkal később sorra kerülő sátoros ünnep (szukot).

Az engesztelés napja elnevezés arra utal, hogy a Mindenható megbocsátotta Izrael fiainak az aranyborjú imádásának bűnét, amit akkor követtek el, amikor Mózes éppen a bálványimádás tilalmát is tartalmazó tízparancsolat kőtábláit vette át Istentől. Az Örökkévaló ezután kijelentette:

„Legyen nektek ez a nap engesztelés napjául...”

(3Móz 23,27).

A hagyomány szerint az ünnep nemcsak az élők, hanem a halottak, sőt az eljövendő nemzedékek számára is engesztelést hoz.

A Talmud az ünnepet egyszerűen csak napnak (jom) nevezi, a hagyomány szerint ekkor pecsételik le, teszik véglegessé azt az ítéletet, amelyet rós ha-sánákor, az újév napján hozott az emberek sorsáról az Örökkévaló. A két ünnep közötti idő a bűnbánat ideje, reggelenként, kora hajnalban bocsánatkérő – szlichot – imákat mondanak, hogy az esetleges kedvezőtlen ítéletet kedvező irányba billentsék. Szokás a haragosokkal még jom kippur előtt megbékélni, hiszen csak így várható el, hogy az Örökkévaló is megbocsássa a vele szemben elkövetett bűnöket.

Az engesztelés napját bűnbánó szertartások előzik meg.

Előző nap kora reggel szokás alámerülni a rituális fürdőben (mikve), hogy megtisztulva fogadhassák a szent napot. Ugyanezen okból szokás a fogadalmakat, ígéreteket három tanú előtt feloldani, valamint bocsánatot kérni embertársainktól. A tisztaságot, a bűntől mentesítést szolgálja a kápárá szertartása is, amelynek során egy kakast vagy tyúkot a fej fölött lassan megforgatva, szimbolikusan áthárítják rá a bűnöket. Szokás a temetőbe is kilátogatni, felkeresni az elhunytak sírjait, az elmúlásra, mint a bűn következményére emlékezni.

A délutáni imában (minhá) elmondják a bűnbevalló imákat (viduj),

szokás ökölbe szorított kézzel a mellet ütni minden bűn említésénél.

Megelőző nap délután, lévén a jom kippur böjtnap, bőségesen kell étkezni, nehogy az éhség érzete túlzottan zavarja az áhítatot, de csak könnyű ételeket szokás fogyasztani. A böjt előtti lakoma után a családfő megáldja gyermekeit.

Jom kippurkor érvényesek a szokásos munkatilalmak, továbbá tilos enni, inni, tisztálkodni (az egészségügyi tisztálkodást kivéve), piperecikkeket használni, bőrből készült lábbelit hordani és házaséletet élni; a munkaszünetet a test szellemi részének kell szentelni.

A jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében a főpap ezen a napon mehetett be a Szentek szentjébe, hogy ott végezze szolgálatát az egész nép bűneinek megbocsátásáért.

Hosszú napnak (jom ároh) azért nevezik, mert az ünnepnapokon szokásos négy imán kívül ekkor még egy ráadás imát (neilá) is mondanak a zsinagógában.

Hosszú még azért is ez a nap, mert 25 órán át kell böjtölni, és az idő java részét a zsinagógában kell eltölteni. A liturgia a Kol-nidré (Minden fogadalom) imával kezdődik az ünnep beköszöntésének estéjén. A nap nagy részét imádsággal töltik, recitálják a halottakért mondott imát, a Jizkort az elhunyt családtagok emlékére, megvallják bűneiket, isteni megbocsátásért könyörögnek, Tóra-olvasmányokat, Jónás könyvének felolvasását és istentiszteleteket hallgatnak.

Az alkalomhoz illő viselet a fehér, a tisztaság szimbóluma, mert jom kippur napján a zsidók olyanok, mint az angyalok.

Az emberek azt kívánják egymásnak, hogy a mennyei könyvben azok közé írassanak be, akik jó év elé néznek. A nap az utolsó fohásszal, a neilá szertartással és a sófár megfújásával ér véget, ekkor zárulnak be az ég kapui. Amikor asztalhoz ülnek, egy pohár borral választják el a szent napot a következő hétköznaptól, és áldást mondanak az ünnepen szünetelt gyertyafényre.

Izraelben ezen a napon megáll az élet, elnémulnak a rádiók és a televíziók, a légteret lezárják, a repülőterek nem indítanak és nem fogadnak gépeket, a tömegközlekedési eszközök nem járnak, és noha törvény nem tiltja, senki sem ül személygépkocsiba, csak a sürgősségi mentők és a rendőrautók közlekednek.

Borítókép: A kosszarv kürt, a sófár megfúvása napnyugtakor / Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!