esély

2019.12.12. 15:38

Javult tíz veszélyeztetett faj természetvédelmi besorolása

A „remény szikráját” jelenti a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint, hogy a védelmi intézkedések és a tenyészprogramok eredményeként javult tíz veszélyeztetett faj természetvédelmi besorolása, néhányat a kihalás széléről sikerült visszahozni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Cre8tive Images

A svájci székhelyű zöldszervezet évente legalább kétszer frissíti a veszélyeztetett fajokról szóló vöröslistáját. A Glandban kedden közzétett idei második listán nyolc madár- és két halfaj szerepel a korábbinál jobb kategóriában.

„Az egyértelmű javulást mutató tíz faj esete bizonyítja, hogy a természet regenerálódik, ha arra a legcsekélyebb esélyt is kapja. A vöröslista új kiadása a remény szikráját jelenti a biodiverzitási válságban” – jelentette ki Grethel Aguilar, az IUCN vezetője.

A kihalás széléről visszahozott vagy kevésbé veszélyeztetett kategóriába átkerült fajok között szerepel a guamit guvat, egy Guam szigetén honos röpképtelen madár, amelynek utolsó vadon élő példányát 1987-ben ölte meg egy kígyó. Fogságban tenyésztett madárpárok kihelyezésének eredményeként a guami guvat mára meghonosodott a Guammal szomszédos Cocos-szigeten, a faj pedig a „vadonban kihalt” kategóriából átkerült a „kihalás fenyegette” kategóriába.

Az egykor kihalás fenyegette réunioni sándorpapagájból (Psittacula eques) napjainkban mintegy 750 pár él, így a ritka madárfaj már „csak” veszélyeztetettnek számít.

Egy Ausztráliában honos nagy édesvízi ragadozó, a Maccullochella macquariensis nevű sügérféle veszélyeztetett kategóriába lépett előre a nagyon veszélyeztetettből.

Összességében azonban a helyzet romlást mutat, 73 állat- vagy növényfaj a korábbinál rosszabb kategóriában szerepel a frissített listán. Az egyik ilyen az Európában honos üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus), amelyből ugyan a kontinensen még sok van, elsődleges élőhelyén, Spanyolországban, Portugáliában és Dél-Franciaországban azonban már nem csupán „potenciálisan”, hanem „erősen veszélyeztetett” egy, az állomány hetven százalékát kiirtó vírusos betegség miatt. A helyzet azért is tragikus, mert az üregi nyúl fontos táplálékforrást jelent az erősen veszélyeztetett ibériai hiúz és az ibériai sas számára.

Az IUCN szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a klímaváltozás veszélyezteti az élővilág sokféleségét is. Ausztráliában az édesvízi halak harmadát fenyegeti kihalás, ezeknek a fele közvetlenül a változó éghajlat okozta csapadékhiány vagy hőség miatt pusztulhat ki.

Az IUCN friss vöröslistáján szereplő több mint 110 ezer állat- és növényfaj közül több mint 30 ezret fenyeget kihalás, míg a fél évvel korábbi, 105 ezer fajt felsoroló listán 28 ezer szerepelt ebben a kategóriában.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!