sokkoló adatok

2018.09.18. 12:33

ENSZ: Öt másodpercenként meghal egy gyerek

Tavaly mintegy 6,3 millió 15 éven aluli gyermek veszítette életét.

Öt másodpercenként halt meg egy gyermek tavaly a világon, de az ENSZ kedden kiadott jelentése szerint a legtöbb halálozás megelőzhető lett volna, mivel azokat főként a víz, a higiénia, a táplálkozás és az egészségügyi alapellátás hiánya okozta.

Mintegy 6,3 millió, 15 éven aluli gyermek halt meg a világon 2017-ben. Az elhunyt gyerekek közül 5,4 millió nem érte meg az ötödik évét, a felük pedig újszülött volt – ismertette a nemzetközi szervezet.

„Olyan egyszerű megoldásokkal, mint a gyógyszerek, tiszta víz, áram és oltóanyagok”, drasztikusan csökkenteni lehetne a halálozások számát

– jelentette ki Laurence Chandy, az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF szakértője. Hozzáfűzte, hogy sürgős beavatkozás nélkül 2018 és 2030 között 56 millió öt éven aluli gyerek – a felük újszülött – fog meghalni.

Tavaly az öt év alatti halálozások fele a Szaharától délre elterülő afrikai térségben következett be: minden 13. gyerek elhunyt az ötödik születésnapja előtt. A gazdag országokban az öt éven aluli gyermek közül minden 185. halt meg – közölte az UNICEF, az Egészségügyi Világszervezet és a Világbank közös jelentése.

Az ötéves koruk előtt elhunyt gyermekek többsége megelőzhető okok miatt vesztette életét: olyanok miatt, mint a születéskor fellépő komplikáció, tüdőgyulladás, hasmenés, újszülöttkori fertőzés és malária.

Az öt és 14 éves közötti korcsoportban a sérülések, balesetek a vezető halálokok, különösen sokan hunynak el fulladás vagy közúti baleset következtében.

A gyerekek életük első hónapjában a legsérülékenyebbek, 2017-ben 2,5 millió újszülött hunyt el ebben az időszakban.

A Szaharától délre fekvő térségben és Dél-Ázsiában kilencszer nagyobb volt az első hónapban bekövetkezett halálozás, mint a gazdag országokban.

A jelentés ugyanakkor kiemelte, hogy világszerte jóval kevesebb gyerek hal meg, mint harminc évvel ezelőtt. 1990-ben 12,6 millió öt éven aluli hunyt el, ennek kevesebb, mint a fele, 5,4 millió halálozás történt tavaly. A csaknem három évtized alatt az 5-14 éves korosztály halálozása is 1,7 millióról egymillió alá csökkent.

„Jelentős haladást értünk el a gyerekek megmentése terén 1990 óta, de továbbra is milliók halnak meg amiatt, hogy kinek és hova születtek”

- hívta fel a figyelmet Chandy.

A gyermekhalálozás visszaszorítása az ENSZ 2000-ben elfogadott Millenniumi Fejlődési Céljai között is szerepelt. Abban az évben 11,2 millió 15 éven aluli gyermek halt meg megelőzhető betegségekben, a tiszta víz hiánya, az alultápláltság vagy születési szövődmények miatt.

A nemzetközi szervezet 2015-ben a millenniumi célokat 17 Fenntartható Fejlődési Célra módosította, amelyek elérésével 2030-ra fel akarja számolni a szegénységet, az egyenlőtlenségeket és más globális problémákat, miközben olyan törekvéseket támogat, mint a fenntartható energia. Tavaly azonban az ENSZ bejelentette, hogy túl lassú az előrehaladás a kitűzött célok eléréséhez, főként a helyi konfliktusok és háborúk miatt.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!